Hagyomány

2023.12.09. 07:43

Fotókon a gyertyagyújtás: így ünnepeltek a kormányhivatalban

Gyertyagyújtással ért véget a munkanap a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalban pénteken, ahol többéves hagyományt követve idén is közösen ünnepeltek a munkatársak az első adventi utáni pénteken.

Wágner Zsanett

Dr. Kancz Csaba főispán meg­gyújtja az első gyertyát

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Peter

Dr. Kancz Csaba főispán vezetésével december 8-án gyűltek össze a kormányhivatal aulájában elhelyezett adventi koszorúnál mindazok a kollégák, akik fontosnak tartották, hogy így várják a karácsonyt és készüljenek Krisztus születésére. A főispán hozzátette: fontosnak tartja, hogy az ünnepvárás meghitt közegben teljen és mindenki szíve megteljen békével és szeretettel. Miként fogalmazott, örül annak, hogy a munkatársak az élet több területén érnek el hatalmas sikereket, vagyis nemcsak a munka frontján, hanem azon túl is bizonyítják hozzáértésüket és rátermettségüket. 

Ennek okán az ismert Tea Party zenekar adta elő adventi műsorát, amelynek tagjai között szerepel Kulcsár Bozó Anikó énekes is, aki egyébként a kormányhivatal munkatársa. Felcsendült többek között Zorántól Az ünnep című dal, majd a Republictól a Szeretni valakit valamiért című híres sláger is elhangzott, miután kellő ünnepi hangulatot varázsoltak. Megható volt, hogy hangjuk nemcsak az ünnepség résztvevőit szólította meg. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában