Küzdj meg a bajnokkal!

2023.10.24. 17:34

Világbajnok párbajtőrözővel tornáztak a komáromi Kempelen-középiskola kadétjai +fotók

Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző látogatott el a komáromi Kempelen-középiskolába a Küzdj meg a bajnokkal! program keretében. Az olimpikon rendhagyó testnevelésórát tartott a kadétoknak.

Körtvélyfáy Dina

Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző lelkesen végezte a kadétokkal a feladatokat

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Siklósi Gergely elmondta, az iskola csengőhang régi, iskolai élményeket idézett fel benne. Úgy fogalmazott, az óra nagyon jó hangulatú volt, az időjárásnak köszönhetően pedig a szabadban lehettek. Hangsúlyozta, a kempelenes gyerekek tisztelettudóak, segítőkészek és nyitottak voltak.

A sportoló számára az az időszak igencsak megterhelő, hiszen az olimpiai kvalifikációs időszakba értek. Szerdától a tatai edzőtáborban lesznek, három hét múlva pedig a berni világkupán vesznek részt.

Első állomás
A Küzdj meg a bajnokkal! program célja az iskolás gyerekek rendszeres sportolásra rávezető, a sportszeretetet elősegítő nevelése. Testnevelő tanáraik egy óra erejéig pedig nem mások, mint Magyarország olimpiai érmesei, olimpikonjai, világ – és Európa-bajnok sportolói. A szervező alapítvány elnöke, Süli András József elmondta, a Honvédelmi Sportszövetség tagjaként több olyan intézménybe is eljutnak majd szerte az országban, ahol kadétképzés folyik. Első állomásuk volt a komáromi Kempelen-középiskola.

Siklósi Gergelyt arról is kérdeztük, milyen kapcsolatot ápol a tatai, tatabányai vívókkal.

– Muhari Eszterrel különösen jóban vagyok, hiszen korábban ő is honvédos volt – mondta Siklósi. – De minden válogatott vívóval baráti a kapcsolatom. A tatai, tatabányai vívók nagyon sikeresek, ahogy ezt a hétvégi Magyar Kupa fordulóban is bizonyították.

Érdeklődtük afelől is, mi a véleménye a tatabányai Kovács Gergely párbajtőrözőről.

– Kovács Gergely Keszthelyi Zsomborral együtt feltörekvő vívó, akik közelednek a válogatottság felé. – Valószínűleg amikor én jártam ebben a cipőben, rólam is így vélekedtek: ügyes, ügyes, de még el kell végezni azt a munkát, amivel be lehet kerülni a válogatottba. Most extrém erős a párbajtőr csapat, így fel van adva nekik a lecke!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában