Könnyes főhajtás

2023.09.05. 08:30

A kitelepítés évfordulóján felidézték a borzalmakat Környén

A kitelepítés hetvenhatodik évfordulójára rendezett megemlékezés Környén Rorhbacher János helyettes plébános által celebrált szentmisével indult a római katolikus templomban, majd a vasútállomás melletti emlékműnél folytatódott – olvasható a település honlapján.

Kemma.hu

A Német Nemzetiségi Dalkör két dallal idézte fel a kitelepítettek fájdalmas visszavágyódását, honvágyát

Forrás: kornye.hu

Tirhold Kármen, a környei német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte az emlékműnél az egybegyűlteket, s idézte fel a kitelepítés előzményeit, valamint az 1947. augusztus 27-ei környei eseményeket.

Ezen a napon, 1947. augusztus 27-én kellett 101 környei családnak könnyek között, bánatban elhagyni hazájukat, otthonukat. A szomorúság, félelem, de a méreg is és a lelki megrázkódtatás elbódította a kitelepítésre várókat. Kétségbe voltak esve. A tanácsnál kellett jelentkezni. Ott a Kitelepítési Bizottság regisztrálta az embereket. Kivitték őket az állomásra, ahol síró, jajveszékelő emberek sorakoztak. Ez a vasútállomás tele volt gyászoló emberekkel. Személyszállító kocsi nem volt számukra. A szállítás a marhavagonban zajlott, melybe 30 személyt bezsúfoltak. Embertelen volt. Nyolc nap kínokkal teli utazás után az új hazába érkeztek. Nyomor, fájdalom, sírás és diszkrimináció töltötte meg szívüket. Elvették a hazájukat – idézte fel a fájdalmas emlékeket az elnök. Hozzátette: még remélték, hogy győzhet az igazság, és egy napon visszatérhetnek. Honvágy kínozta őket. Magyarországon németek, Németországban magyarok voltak. 

Kilenc igen, kettő nem, öt tartózkodás indította el a lavinát
Tirhold Kármen, a környei német nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta: a minisztertanács 1945. december 22-i ülésén az akkori belügyminiszter, Nagy Imre terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét, amely a hazai németség kollektív bűnösségén alapult. A jelenlévő tizenhat miniszterből kilencen igennel, ketten nemmel szavaztak, öten tartózkodtak. 
Nagy Imre 1946. január 15-én adta ki a kitelepítés végrehajtását szabályozó rendeletet. Rajk László akkor így nyilatkozott: „a svábok kitelepítése az ország elsőrangú gazdasági és politikai kérdése, ezért már Nagy Imre elvtársam is a legnagyobb figyelmet fordította a svábok kitelepítésének megszervezésére”. Tovább haladva az általa lerakott alapokon, sikerült is úgy megszervezni és lebonyolítani, hogy június végéig a Magyarország területéről kitelepített svábok száma már elérte a 130-135 ezret. 

− Ezek a sebek igen fájdalmasak és kitörölhetetlenek a történelemből – fogalmazott az elnök, majd a Német Nemzetiségi Dalkör előadásában elhangzó „Glocken der Heimat” és „Wenn die Schwalben” énekek idézték meg a kitelepítettek fájdalmas visszavágyódását, honvágyát.

A megemlékezés zárásaként a Kitelepítési Emlékműnél Környe Község Önkormányzata képviseletében Pákozdi Ferenc alpolgármester és Orlovits Tímea jegyző, a római katolikus plébánia nevében Visnyei László plébános és Rorhbacher János helyettes plébános, a Környei Német Nemzetiségi Önkormányzat részéről Tirhold Kármen elnök és Erl Péter, Wéber István képviselők, a Környei Németek Baráti Köre nevében Dörner István elnök és Kerecsényi József elnökhelyettes helyezte el a kegyelet virágait – adta hírül a kornye.hu.

 



 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában