2023.06.09. 11:21
135 éves a kisbéri Bánki
Emléktáblát avattak a kisbéri Bánki Donát Szakképző Iskola alapításának 135. évfordulója alkalmából.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
A Bánki Alapítvány szervezésében, szűk körben, kiegészülve nyugdíjasaikkal ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az intézmény fennállásának évfordulójára.
Az 1884-es ipartörvény elrendelte az ipari tanulók kötelező szakmai oktatását. Kötelezte a községeket arra, hogy legalább 50 tanonc esetén iskolákat szervezzenek, ahova az inas addig köteles járni, amíg a tanuló ideje tart. Ezen törvény kiadását követően határozta el Kisbér elöljárósága, hogy ipartanonc iskolát alapít. A város szakoktatásának története 135 évvel ezelőtt, 1888-ban kezdődött.
Meghatározó fordulatot hozott, amikor az intézmény a környező ipari, mezőgazdasági nagyüzemek számára is képzett szakembereket.
1974 januárjában felépült a kisbéri szakmunkásképző iskola épülete a Gamma Művek és a Munkaügyi Minisztérium anyagi támogatásával. Az intézményben új felszerelés, berendezés, szemléltető eszközök biztosították a hatékony munka feltételeit. Elkészült egy bitumenes sportpálya is, továbbá parkosították a létesítmény környékét. Az új iskolaépülettel, tanműhellyel, valamint a főhivatású tanári és oktatói karral létre jöttek a korszerű szakmunkásképzés feltételei.
1992-ben a Gamma Művek Kisbéri Gyáregységében lévő tanműhelyt a privatizáció során az önkormányzat megvásárolta és iskolai tanműhelyként üzemeltette tovább. A következő tanévet már az átalakított tanműhelyekben kezdhették meg a varró és asztalos tanulók. Az Európai Unió támogatásával 2010-ben teljesen új épületben kezdődött el az oktatás, a tanműhely egy része energetikai és technikai fejlesztésen is átesett.
Az ünnepi megemlékezésen a múlt felidézése mellett kiemelték, hogy továbbra is sok feladat áll az iskola előtt, hiszen a térség munkaerőpiaci igényeihez alkalmazkodni kell. Továbbá külön megköszönték Beraxa Lászlónak, hogy az emléktábla innentől ékítheti az intézményt.