Erdők Nemzetközi Napja

2023.03.21. 12:00

Szikla-forráshoz kirándultak, platánfát ültettek a parkban Máriahalmon

Címkék#túrázás

Több mint negyvenen vettek részt vasárnap a Máriahalmi Faluvédő Egyesület által az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából szervezett öt kilométeres túrán, melynek végén a község főterén, a parkban elültettek egy csaknem öt méter magas konténeres platánfát.

W. P.

kirándulás után egy platánfát ültettek el a Máriahalom központjában található parkban

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Murczin Kálmán polgármestertől, a szervezet vezetőjétől megtudtuk, hogy a fiatalokból, felnőttekből és nyugdíjasokból álló csoport a faluközpontban lévő parkból indult el a Szikla-forrás felé. A szervezők igyekeztek a lehető legrövidebb útvonalat kijelölni, a terep domborzati szempontból változatos volt. A kirándulók a séta elején megcsodálhatták az egykori, domboldalba vájt pincék maradványait is, ahol sok esetben a boltíveket is még fel lehet fedezni. Ezután keresztülhaladtak a vetésen, majd az úti célhoz közeledve mintegy 600-800 métert tettek meg patakmederben, ahol bedőlt fatörzseken, köveken keltek át. A forrásnál lévő barlangszerű képződmények szintén lenyűgözték a csoportot.

Murczin Kálmán elmondta, hogy Máriahalomra visszatérve megálltak édesanyjánál, aki süteményeket készített és kondérban ebédet főzött a csapat számára, melyet közösen fogyasztottak el a parkban. A faültetés után elhangzott, hogy a Máriahalmi Faluvédő Egyesület tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, a jubileum pedig új fejezetet nyitott a szervezet életében, hiszen immár a kirándulós, közösségi programokra fókuszálnak. A nyárindító piknik mellett idén például kenus és kerékpáros túrára is várják az érdeklődőket.

A polgármester megjegyezte, hogy Máriahalom környékén sok olyan kirándulóhely van, amelyek kellő élménnyel szolgálnak, melyek eddig nem kerültek a figyelem középpontjába. Éppen ezért terveik között szerepel, hogy az egyesület égisze alatt kisebb túravonalakat jelöljenek ki. Ezáltal egyrészt a település egy kirándulóközponttá válhatna és az odalátogatók mellett az újonnan beköltözők, vagy a fiatalok is megismerhetnék a térség látnivalóit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában