Óceánrepülő

2023.01.12. 13:34

A komáromi csoport túrával is emlékezik Endresz Györgyre

Százharminc éve született Endresz György óceánrepülő. A pilóta nevét viseli a komáromi Endresz Csoport, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy megőrizzék emlékét. Szombaton emléktúrával is emlékeznek rá,

Körtvélyfáy Dina

Magyar Sándor navigátor és Endresz György pilóta, a kameránál Bánhidi Antal gépészmérnök

Forrás: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Endresz György Perjámoson született, sváb család gyermekeként. Az első világháborúban mint a 64. repülőszázad pilótája vett részt, több kitüntetést kapott, négy elismert légigyőzelme volt hadipilótaként.1915-ben az ukrajnai Lviv közelében harc közben hadifogságba került. Írásos visszaemlékezése szerint kétszer is megszökött az orosz fogságból. Szibériából saját kezűleg hamisított papírokkal, vonaton és gyalog jutott el Svédországig. 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a győri 4. számú vörös repülőszázad parancsnoka és toborzótisztje volt. Később az Aero Express, majd a német Junkers-művek pilótája, utána az Aero Szövetség oktatótisztje volt. A Justice for Hungary nevű géppel Harbour Grace-ből az Atlanti–óceánon át Felcsút határáig repült navigátorával, Magyar Sándorral.

1932. május 21-én vesztette életét, amikor az óceánrepülők első világtalálkozójára tartott Bitai Gyula navigátorral. Leszállás előtt azonban a gép szárnya megbillent és lezuhantak. Mire a segítség odaért hozzájuk a gép kigyulladt, Endresz és Bitai és meghalt.

Emléktúra – Az Endresz Csoportnak közeleg egy másik rendezvénye is, hiszen szombaton gyalogtúrával emlékeznek meg a doni hősökről. Nyolcvan éve ugyanis a 2. magyar hadsereg Komáromból indult alakulatai is nagyrészt megsemmisültek. 9 órakor a Jókai téren, a református templomnál lesz a gyülekező. Az útvonal a következő: Monostori erőd, vasúti híd déli hídfője, Duna-part, Nagy Miklós szőlőbirtoka. A túrát az időjárástól függetlenül megrendezik, de a szervezők arra figyelmeztetnek, mindenki vegye figyelembe a Duna mellett előforduló szelet, sarat.

Tavaly tavasszal a repüléstörténeti emléknapot szervezett az Endresz Csoport az óceánrepülő halálának kilencvenedik évfordulója alkalmából Komáromban. Az Aranytál étteremben tablókiállítás is nyílt Endresz György életéről.

Az emléknapon a Kempelen-iskola kadéttanulói is részt vettek, valamint a repülős társadalom tagjai ugyancsak képviseltették magukat. A megnyitó után Arlett Tamás az egyesület elnöke, Czirók Zoltán repüléstörténész, Kositzky Attila, a magyar légierő volt vezérkari főnöke és Kalló Sándor alezredes tartották meg előadásaikat.

A születési évfordulóról is megemlékezett az egyesület, egyelőre koszorúzással. Tavasszal első világháborús hadtörténeti emléknapot szeretnének szervezni ez alkalomból, amelynek részleteiről később tájékoztatják majd az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában