Versenyek

2022.09.21. 20:27

Paralimpián mérték össze ügyességüket a csapatok Komáromban

Kellemes őszi időjárás fogadta azoknak a csapatoknak a tagjait, akik ellátogattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja által szerdán szervezett paralimpiára.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Két év után rendezhették meg ismét a paralimpiát, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézményének és Sorstárs Támogató Szolgálatának udvarán tartottak. Az intézmény vezetője, Ravaszné Takács Márta a megnyitón arról beszélt, örül, hogy ennyien eljöttek hozzájuk, még akkor is, ha több csapat betegség miatt sajnos nem tudott részt venni az eseményen.

Ennek ellenére Kömlődről, Esztergomból, Tatáról is érkeztek, valamint két komáromi csapat is megjelent. Az is elhangzott, a rendezvény a Czibor Zoltán Paralimpia nevet viseli, így is emléket állítva az egykori világklasszis labdarúgónak, az Aranycsapat balszélsőjének.

Dr. Molnár Attila polgármester, a verseny fővédnöke arról beszélt, fontos megélni a közösséghez tartozás élményét. Hozzátette, ez a nap a sport szeretetének fontosságára is felhívja a figyelmet, arra, hogy milyen lényeges a mozgás mindenkinek.

– Czibor Zoltán egyszer elmondta, mi jellemez egy nagybetűs embert: a tisztelet, a becsület, az akarat, valamint a emberbaráti és sportbaráti szeretet – hangoztatta a polgármester. – Biztosan állíthatom, ezek mindegyike megvan ezen a paralimpián, így büszkén viselhetik Czibor Zoltán nevét.

Kitért arra is, a Czibor Zoltán-emlékév záróeseményei zajlanak ebben az esztendőben, amelynek a paralimpia is része.

Bajnokok - Dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester is megjelent a paralimpián, aki az udvar rendezett környezetét és a szervezők munkáját dicsérte. Ravaszné Takács Márta azzal biztatta a csapatok tagjait, mindenki érezze magát ezen a napon olimpiai bajnoknak. A megnyitót követően nem maradhatott el a zenés bemelegítés sem, amelyet Suhajda Flóra személyi edző, a komáromi Fitkid vezetőedzője tartott. A csapatok lelkesen csatlakoztak a kellemes mozgáshoz. A további feladatok között szerepelt kosárlabda, zsámolydobás, sorversenyek, rajz, sőt, a résztvevők kutyás bemutatót is láthattak.

Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője azt hangsúlyozta, a szeretet és a szolgálat két fontos fogalom.

– A szeretet azt jelenti, hogy nyitott szívvel tudunk közeledni embertársaink felé – mondta a hivatal vezetője. – A szolgálat pedig alázatot is jelent, hogy miközben segítünk valakinek, észre se vegye, hogy segítségre szorul.

Az eseményen ott volt Preininger-Horváth Edina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-dunántúli régiójának regionális ügyvezetője, aki hálás volt azért, hogy ennyien támogatják ezt a rendezvényt. Minden résztvevőnek azt kívánta, hozzák ki magukból a nap során a maximumot, érezzék a lehető legjobban magukat, mosolyogjanak, beszélgessenek sokat és sportoljanak felszabadultan.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában