Tanévnyitó

2022.08.31. 18:20

Bővítéssel és magas tanulói létszámmal ünnepelte jubileumát a Dadi Református Általános Iskola

Három oka is volt a dadi tanulóknak és pedagógusoknak az ünneplésre: jubileumi tanévkezdéssel egybekötött tanévnyitót tartottak, aminek keretében hivatalosan is átadták az iskola elkészült épületszárnyát.

W. Zs.

Osztályonként sorakoztak az iskola hallgatói az ünnepségen

Forrás: 24 Óra

Fotó: Wágner Zsanett

Mint megtudtuk, az időzítéskor egyik lényeges szempont volt, hogy a tanulók mellett a szülők is részt vegyenek az ünnepségen, így saját szemükkel is megcsodálhatták az intézmény fejlődését.

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja által működtetett általános iskola a tizenötödik tanévét kezdte meg. Szücs Attiláné polgármester felidézte, hogy 2007 szeptemberében nyitotta meg kapuit az  oktatási intézmény. Később, 2019-ben az önkormányzati fejlesztést követően modernebb épületek fogadták az intézmény tanulóit. A változások sora ezzel még nem ért véget.

Tanévnyitó Dad
Forrás: Beküldött

Épül a csarnok - Mérföldkőhöz érkezett a tornacsarnok építése: júliusban megtörtént a munkaterület átadása. Az egyházközség egy tavaly benyújtott pályázatnak köszönhetően 1 milliárd 130 millió 300 ezer forintos állami támogatást tudhat magáénak. Szücs Attiláné polgármester szerint hiánypótló beruházásól van szó, a tervek szerit jövőre már a település első csarnokában ünnepelhetik a tanévnyitót a dadiak. A több mint ezer négyzetméteres csarnokban, kézilabdapálya méretű küzdőtérrel.

Tavaly novembertől nyárig tartottak a munkálatok: a közös udvaron található, de két különálló épület egyesítésére 116 millió forintot fordítottak. A szárny 90 milliós iskolai, és 26 milliós önkormányzati forrásból valósult meg. Így két tanteremmel bővült a dadi iskola, amely most már tíz tanteremmel vár 168 tanulót.

Korszerűsítették a Dadi Református Iskolát
Forrás: Beküldött 

A rendezvényen a településvezető örömmel jelentette be, hogy az iskola az elmúlt 15 év legmagasabb létszámmal kezdi meg a tanévet. Végül Szücs Attiláné polgármester jelképesen átadta az intézmény kulcsát Kicsák Tamásné Ágnes igazgatónak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában