Borkultúra

2022.06.28. 10:40

Imádták az emberek a Tokodi Nyitott Pincéket (fotók)

W. P.

Az Agyagbanda húzta a talpalávalót a Tokodi Nyitott Pincék rendezvényén

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

– Üdvözöljük önöket. Mi vagyunk az Agyagbanda Miskolcról! Minden pincénél lehet kérni egy dalt. Mit játsszunk el önöknek? – tette fel a kérdést az önkormányzati rendezvénysátornál Jeczenyik Sándor harmonikás, majd kis hatásszünet után körbenézett és várta, hogy ki él a lehetőséggel.

– Legyen a Kis kút, kerekes kút! – vágta rá Bánhidi László polgármester, aki az együttes tagjaival együtt rá is zendített a nótára. A zenészek Erős Gábor országgyűlési képviselőt és feleségét, Viktóriát is megörvendeztették egy szerzeménnyel, majd a banda továbbállt, elindult pincejáró túrájára. A húsz éve még moldvai csángó stílussal induló, mára igazi fesztiválzenekarrá váló együttes tavaly járt először Tokodon és a szervezők már akkor kikötötték, hogy idén is vissza kell térniük.

A 16. Tokodi Nyitott Pincék rendezvényen a muzsikusok hol itt, hol tűntek fel, a jó cél érdekében akár még a forgalmat is elállták.
– Hölgyem! A sorompó csak akkor emelkedik fel, ha játszhatunk önnek egy dalt! – hajolt be a vezető oldali ablakon Jeczenyik Sándor, majd a kívánt nóta után a piros Honda sofőrje folytathatja útját.

Hangulat - A tokodi önkormányzat, az Együtt Tokodért Egyesület és az újragondolt, újjáalakult Tokodi Borkultúra Egyesület közös rendezvényén a hangulat, illetve a borminőség mellett a látványra is nagy figyelmet fordítottak. Megtudtuk, hogy a Tokodi Gazdakör tagjai – akik egyébként benne vannak az Együtt Tokodért Egyesületben is – sertéspörköltet készítettek, de volt olyan pince is, ahol velős pirítóst, vagy éppen tüskés pecsenyés szendvicset is lehetett fogyasztani.

Azonban nemcsak a miskolci zenészek feleltek a hangulatért. A tizenkét állomás többségénél szintén élőzenével és finom nedűkkel marasztalták a résztvevőket. Olaszrizlinget, kékfrankost, rosé borokat, igény szerint szinte mindent töltöttek a poharakba, a Pálinka itt nevű pincénél például kizárólag szőlőből készült párlatokat kínáltak. Több fesztiválozóval is szót váltottunk, akik egyöntetűen ugyanazt állították: az idei rendezvény volt az eddigi legjobb. 

Erős Gábor Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a polgármester meghívásának eleget téve a környező településekről, illetve a Felvidékről is több polgármester tette tiszteletét Tokodon, így Annavölgyről Bánhidi József, Bajnáról Pallagi Tibor, Környéről Beke László, Lábatlanról Teller Péter, Piliscsévről Kosztkáné Rokolya Bernadett, Dorogról Dankó Kristóf alpolgármester és a felvidéki Csata községből Csákvári Marian polgármester. A megyei önkormányzattól dr. Veres Zoltán főjegyző is megtisztelte jelenlétévéel a rendezvényt. 

További képek a megyei önkormányzat Facebook-oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában