Mulatozás

2022.05.24. 11:17

Hatalmas tábortűz és telefonok százai világították ki a tokodi Kockahegyet

Szisszent a sör, mélyen belehasított a dugóba a bornyitó, szépen lecsúsztak a felesek, mire a kolbászok és a szalonnák megsültek a tokodi Kockahegyen. Alkonyat után pedig a piknikezők örömére fellobbant a tűz, a mintegy hétméteres máglya lángja pedig beragyogta az éjszakát.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

– Otthon a kertben kéne ekkora máglyát állítani! A szomszédok lesnének, apám pedig biztosan kitépné a hajam, ha leégne miatta a fél udvar… – élcelődött egy négyfős társaság leghangosabb tagja, aki éppen a csoport saját kis mini tábortüzet táplálta.

A legkitartóbb piknikezők már kora délután helyet foglaltak a Hegyeskő alatt elterülő Kockahegyen: a helyiek mellett a környékről is érkeztek szép számmal érdeklődők, sőt Tokod felvidéki települése, Csata delegációja is együtt mulatozott a mintegy ezer fős tömeggel.

– Huszonkilenc évvel ezelőtt volt egy hasonló tábortűz ezen a helyszínen. Az elmúlt években a Tokodi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel szerveztünk sütögetős kirándulásokat, majd az egyik támogató tagnak eszébe jutott, hogy elevenítsük fel az 1993-as kockahegyi programot. Összeálltunk a Tokodi Helytörténeti Kultúrmisszió tagjaival és újra létrehoztuk a Tokodi Kockahegyi Pikniket – tudtuk meg Bánhidi Lászlótól, aki legutóbb még ÖTE elnökként, most pedig már polgármesterként értékelte a rendezvényt.

Forrás: Walczer Patrik / 24 Óra

Már az első, 2018-as rendezvény is sikeres volt, majd a következő évi ismétlés is remek volt. A három éves kényszerszünet után az Együtt Tokodért Egyesület az önkormányzat anyagi támogatásával, illetve a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak fizikai segítségével már több mint egy héttel a piknik előtt megkezdte az előkészületet. Lenyírták a füvet, felállították a máglya gerincét adó fát, melyet kisebb törzsekkel borítottak körbe. A szervezők emellett mintegy negyven kisebb tűzrakóhelyet alakítottak ki a résztvevők számára.

Naplemente után a zene egyre nagyobb szerephez jutott, az esti órákban a korábban Majkával közös dalokat készítő Kollányi Zsuzsi akusztikus koncertet adott, majd a tábortűz meggyújtásában közreműködött Tokod két díszpolgára, Farkas Lajos vállalkozó, illetve Korpási Bálint olimpikon, világ- és Európa-bajnok birkózó.

Forrás: Walczer Patrik / 24 Óra

A tömeg a tűzoltók mögül, tisztes távolságból figyelhette, amint a máglya egyre nagyobb lánggal égett: rögvest előkerültek a telefonok, a közösségi oldalakon pillanatok alatt több száz tokodi fotó jelent meg. Ahogy három évvel ezelőtt, úgy most is elénekelték a piknikezők a „felvidéki himnusznak”
is beillő Nélküled című dalt és természetesen a Tokodi Himnuszt is lejátszották. Az eufória még órákon át kitartott, köszönhetően az RHS DJ Teamnek, mely hajnalig a ’90-es és a 2000-res évek legjobb slágereivel szórakoztatta a közönséget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában