Alzheimer-kór

2021.09.24. 07:00

Táncoló talpak lepték el Esztergom főterét: fontos dologra hívták fel a figyelmet (Videó)

Látványos táncával hívta fel a figyelmet az Alzheimer-kór elleni küzdelemre a Senior Örömtánc Csoport szeptember 23-án az esztergomi főtéren.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Illés Ildikó, aki a jókedvű közösség koordinátora, rámutatott, hogy ezen az őszi napfényes napon bemutatott produkcióban számos műfajból származó tánc szerepelt, így a klasszikus, latin illetve az európai népek különféle koreográfiái is. Az esemény a Memória Melódia közösség által életre hívott mozgalom részeként jeleníti meg, idén már az Alzheimer-hónapként nevezett világesemény céljait.

Ez pedig nem más, mint, hogy a rendszeres mozgással megelőzhető, illetve lassítható az Alzheimer-kór. Ennél a betegségnél – melyben Magyarországon 250 ezren érintettek – ez különösen fontos, mert gyógyíthatatlan így nagyon sok múlik a prevención és akiket sújt ez a betegség, a helyes hozzáállás, a rendszeres mozgás. Az pedig a szeptember 23-ai esztergomi megmozdulásból is kitűnt, a főtéren ekkor korzózó közönség rokonszenvvel, mosolyogva fogadta a csoport hangulatos táncelőadását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában