földrajz-földtan

2020.12.02. 12:11

„Hobbijának” hála a megye legjobbja lett a tehetséges bakonysárkányi diáklány

Országos döntőn lett harmadik a Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola tanulója. Kokas Nikoletta a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny szeptemberi megyei fordulóján első lett, ezért megyénket képviselve vehetett részt a novemberi országos döntőn.

Goletz-Deák Viktória

A bakonysárkányi Kokas Nikoletta az igazgatói dicsérettel, illetve felkészítő tanára, Benis István

Forrás: beküldött

A bakonysárkányi iskolában nagy hagyománya van a földrajz- és természetismeret versenyeknek. 2000 óta 20 alkalommal jutott be az iskolából diák a megyei döntőre. A tanulók felkészítő tanára, Benis István már a 2019/20-as tanév elején tudatosan készült a megmérettetésre. A legjobb 7., 8. osztályos tanulókkal órák után szakkört szervezett és hetente plusz két órában készültek a versenyre. A járvány miatt azonban elmaradt a tavaszi forduló.

– Sokáig kérdéses volt, hogy megtartják-e a versenyt egyáltalán. Végül az idei tanév elején kaptuk a hírt, hogy szeptemberben tartják a megyei döntőt. Azonban a járványhelyzet miatt erre rendhagyó módon lesz lehetőség. Mindenki a saját iskolájában írja meg a 100 pontos feladatsort – emlékszik vissza a megyei döntőre a tanár, aki hozzátette: Niki kiemelkedően teljesített a versenyen.

A bakonysárkányi Kokas Nikoletta az igazgatói dicsérettel, illetve felkészítő tanára, Benis István
Fotó: beküldött

– Niki százból 88 pontot ért el, ami a megye legjobb eredménye lett, ezért szűkebb hazánkat képviselve jutott tovább az országos döntőbe. Azonban akkor még ennek a módját sem ismertük – tette hozzá Benis István. Végül kiderült, az országos döntőt online tartják. Mind a 26 versenyzőnek ugyanabban az időben kell a gép előtt ülve számot adnia a tudásáról. Niki nagyon izgult a verseny előtt.

– A különböző feladatok megoldására idősáv volt megadva. Vagyis, ha letelt az idő, be kellett fejezni az adott feladatot. Az idősávon belül azonban volt lehetőség visszatérni egy-egy korábbi részhez. Először egy 100 pontos elméleti online feladatsort kellett megoldani, erre 90 perc volt. Majd a terepi fordulóhoz egy 30 perces filmet kellett megnéznem, az ebből összeállított kérdésekre pedig újra 30 percem volt – árulta el Niki, aki nem hitt abban, hogy bejut az országos döntőbe. Mint mondta, nem nagyon bízik magában. A döntő eredményét két nap múlva hirdették ki. Niki a hetedik osztályosok közül a harmadik helyen végzett: a maximális 150 pontból 121,5-et ért el.

– Niki a kimagasló eredményéért igazgatói dicséretben részesült. A Magyar Természettudományi Társulat hivatalos díjátadóját a tervek szerint jövő év májusában tartják – mondta a felkészítő tanár.

Témakörök

– A versenyre a Kárpátaljáról, a Felvidékről, a Vajdaságból és Erdélyből is neveztek a diákok. Az órai tananyag a versenyfeladatok kétharmadát tette ki, így külön is kellett tanulniuk a versenyzőknek. Nikinek is a Természetbúvár című folyóirat Világjáró rovatának cikkeiből, illetve Teleki Pár életéből kellett felkészülnie. A tananyag részeként pedig többek között a Föld belső felépítése és felszínfejlődése, Afrika, Ausztrália és a világtenger földrajza volt a téma – sorolta a verseny témaköreit Benis István. Niki elárulta, neki a földrajz hobbija is, így nem esett nehezére otthon is külön készülni a versenyre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában