harcol a kórral

2020.09.30. 20:03

A leukémiás bakonyaljai kislány tartja családjában is a lelket

Egyik napról a másikra ért véget a 14 éves, bakonybánki Vörös Barbara felhőtlen gyerekkora. Április végén egy elnyúló megfázással kezdődött az egész, végül rengeteg vizsgálat és antibiotikum után vért vettek tőle. Az eredmény az egész családot sokkolta: a 14 éves lány leukémiás.

Goletz-Deák Viktória

Forrás: Beküldött

Aki most találkozik Barbival, talán rá sem ismer arra a vidám, cserfes kislányra, aki még tavasszal volt. Már a ballagására és középiskolába készült, mikor kiderült, hogy súlyos beteg. Az elmúlt hetek, a folyamatos kemoterápia a sok fekvés megviselte, gyönyörű, derékig érő barna haja pedig kihullott. A fiatal lány azonban nem hagyja, hogy a jó kedvét is elvegye tőle a betegség. Fájdalmai ellenére is mosolyogva néz szembe a kórral. Családjában, testvéreiben is ő tartja a lelket.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Barbi 8. osztályos tanuló volt, amikor elkezdett betegeskedni. Egy elhúzódó megfázással kezdődött. Mire vért vettek tőle, már kék-zöld, zúzódásszerű foltok jelentkeztek a teste nagy részén. Vargáné Bors Ildikó, Barbi anyukája elmondta, hogy először abban reménykedtek, hogy csak vérszegénység, esetleg cukorbetegség okozza a tüneteket. Legszörnyűbb álmukba sem gondolták, hogy kislányuk leukémiás.

Barbara és édesanyja együtt harcolnak a betegség ellen (Fotó: Beküldött)

– A vérvétel eredményével a háziorvos javaslatára azonnal a Heim Pál gyermekkórházba utaztunk. Barbi már addigra szörnyen érezte magát, gyenge volt és már az ágyból is alig bírt felkelni, annyira szédült. A kórházban sok-sok vizsgálatot végeztek, többek között csontvelővizsgálatot és gerincvelő-folyadékot is levettek. A diagnózis: akut leukémia. Fel sem tudtam fogni, nem tudtuk, hogyan tovább. Emlékszem, Barbikám első kérdése az volt: – Ki fog hullani a hajam?! – emlékszik vissza az első napokra Ildikó. A fiatal lány először nehezen fogadta el, hogy súlyos beteg.

– Először próbáltam nem törődni a betegségemmel. Csak arra gondoltam, hogy nem lehetek kopasz. Amikor csomókban kezdett hullani a hajam, rájöttem, ez nem mehet tovább. Levágtuk a derékig érő hajamat. Szörnyű volt, tükörbe sem néztem sokáig. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ennél csak keményebb dolgok várnak rám. Megkezdődött a harc a gyógyulásért – mondta Barbi, akinek a kemoterápiás kezelésekkel sorban jöttek a szövődmények is.

– A kezelés hatására májmegnagyobbodásom lett, aminek következtében nagyon nagy fájdalmaim voltak, enni-inni, wc-re menni hetekig nem tudtam, a végén már ülni sem tudtam segítség nélkül, így intenzív osztályra kerültem. Mivel anya az intenzíven nem maradhatott velem, minden nap Bakonybánktól Budapestig ingázott. Végül azt a harcot megnyertem, kikerültem az intenzív osztályról – folytatta a fiatal lány, aki jelenleg hetente kétszer utazik Budapestre kemoterápiás kezelésre.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=173328641083285&id=107925227623627&__cft__[0]=AZV0f6fcU2RV_T7NW61HhT6z8ehHagOElsA77sNVB9I-O448x7PiE17MGO97c-YYTAL7cs_rlO_7xUjv6DwzO1C1z3xBZZ2Oba0CjumXxrCVmLiKcC4xQovhcXBgZMAXlnudCjHQ4TgsNP0UskoCr84Yqo_COQOUc-oTd6QCNPuymXxZiVnluuT7_5gyzph-Ltc&__tn__=%2CO%2CP-R

– A 3. blokknál járunk, amely során szájsebesedés és állandó hasfájás lépett fel mellékhatásként. A lábfejeim sajnos nem működnek, mivel sokáig feküdtem mozdulatlanul az ágyban. Az orvosok 50 százalék esélyt látnak a teljes gyógyulásra. Meg kell mutatnom, hogy lesz ebből 100 százalék is! Ezért amikor már elegem van mindenből, kiadom a dühöm egy kiabálással akár. Aztán megrázom magam és azt mondom: Hé, ha rossz kedved van, sem tudsz ezen változtatni, úgyhogy mosolyogj! – mondta határozottan Barbi.

Gyűjtést szerveznek Barbinak

Hiába a heti kétszeri kezelés, a sok ágyban fekvés, Barbara nem tesz le álmairól. Minden megmaradt energiájával a jövőjére készül.

– Épp szakmát tanulok online és ezután érettségizni szeretnék. Egyszer szeretnék autószerelőként dolgozni. Mindig is vonzottak a férfias szakmák. Tudom, ez kicsit furcsa sok embernek, de ha van egy célod, az mindig segít túljutni a nehézségeken – árulta el Barbi, akinek már több gyűjtést is szerveztek. Édesanyja jelenleg nem dolgozik, kislányát ápolja és kíséri a kezelésekre. Az év végéig még biztos, hogy hetente kétszer kell kezelésekre utazniuk. Ez rettentő nagy anyagi megterhelést jelent a lelkiek mellett. A közgyógy nem állja az összes gyógyszert, steril szobára és lábrögzítő sínre is szüksége van Barbinak – sorolta Ildikó, aki bevallotta: hogy néha este, mikor nem látják őket, együtt sírnak Barbival, akinek közösségi oldala is van, ahol nyomon követhető, hogy mi történik vele.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában