kötelező

2019.04.25. 07:12

Még két napig lehet beíratni a gyerekeket a tatabányai óvodákba

A tatabányai óvodákban április 25-én 12-18 óráig és 26-án 8-12 óráig várják még a szülőket, hogy beírathassák gyermekeiket a következő nevelési évre.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Az óvodai ellátás kötelező, ezért szükséges beíratni minden gyermeket, aki 2019. augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét. Ők ugyanis szeptember elsejétől legalább napi négy órát kötelesek óvodai nevelésben részt venni. A gyermek felvételéről az óvodavezető dönt, melyről május 15-ig értesíti a szülőt. Az értesítés tartalmazza a döntés indoklását, illetve a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatást.

Be lehet íratni azt a gyermeket is óvodába, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, az érintett településen lakóhellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Beiratkozáskor az alábbi dokumentumokat szükséges bemutatni: a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímkártya és a szülő személyi azonosítója és lakcímkártyája. A gyermek felvételéről az óvodavezető május 15-ig értesíti a szülőt.

A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket a Szivárvány Óvoda várja, ahol kiváló szakemberek nevelik a rájuk bízott gyermekeket.

A tatabanya.hu tájékoztatása szerint annak a gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, a nevelési év kezdő napjától, szeptember 1-jétől legalább napi négy órát részt kell vennie az óvodai nevelésben. Ugyanakkor a jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, arról a szülő köteles a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

A tatabányai felvételi körzetek:

Arany János Óvosa (Vadász út 22.) kötelező beíratási körzete: Búzavirág u., Erdész u., Erőmű tér., Határ út, Kerék u., Környei út, Orgona sor., II. Rákóczi F. tér, Réti u. páratlan, Tavaszmező u., Vadász u. páros, Verseny u.

Jókai Mór Óvoda (Jókai u. 62.) kötelező beíratási körzete: Árpád köz, Árpád-házi Szt. E. tér, Bagoly köz, Báthori u., Berecska u., Bolgárkert u., Borbély S. u., Dubnyik u., Eszperantó u., Farkas u., Fecske köz, Feszty Á.u., Hajnalka u., Hód u., Ibolya köz.,Javorek P. u., Jókai M. u., Klapka Gy. u., Mannhercz A. u., Medve u., Mészáros u., Mókus u., Moravcsik u., Nefelejcs köz., Nyúl u., Róka u., Rudolf u., Sánc u., Sikvölgyi köz, Síkvölgyi út, Skrován I. u., Sün u., Szelim út, Szent Vendel u., Teleki L.u., Tulipán u., Új sor, Vágóhíd u., Veréb köz, Vércse köz, Vértes u., Vidra u., Vitány köz., Völgy u.,XV.aknai házak

Benedek Elek Óvoda (Béke u. 2. ) kötelező beíratási körzete: Árvácska u., Bárdos köz, Bárdos lakópark, Bárdos L. u., Bíborka u., Bogáncs út, Boglárka u., dr. Mohi R. u., Fatelepi bekötő út, Gál I. ltp. 701-716., 101-223., Gerelyhajító u., Gyöngyvirág sor, Hanga u., Kankalin u., Kikerics u., Kőműveskert u., Liget sor., Magyary Z. u., Mikovinyi S. u., Molnár J. u., Muskátli u., Nádas u., Napsugár u., Népház u., Olimpikon u., Ótelep u., Páfrány u., Paletta lakópark, Pitypang u., Radnóti u., Rezeda u., Rózsa u., Semmelweis u., Solymos M. u., Szabó Ignác u., Szende L. u., Szent Borbála u., Szent Flórián u., Szepesi G. u., Szigeti u., Vida Jenő u.

Móra Ferenc Óvoda (Molnár János u. 4.) Kötelező beíratási körzete: Alugyári út, Bányász körút, Béke tér, Béke u., Cseri u., Gál I. ltp. 301-538., József A. u., Koldusszállás, Liszt F. u., Molnár u., Posta u., Réhling K. u., Vájár köz , Vértanúk tere, Vigadó u.

Gyermekkert Óvoda (Mártírok út 57.) kötelező beíratási körzete: András u., Béla király krt., Hegybíró u., Kőbánya út, Kőhegy sétány, Mártírok u. 52 – 81., Lakcím nélküliek

Rét Utcai Óvoda (Rét u. 28.) lötelező beíratási körzete: Bányász u., Borbély u., Cinege u., Egység u., Faraguna-házak, Fecske u., Füzes u., Galamb u., Gólya u., Harkály u., Hegy u., Hentes u., Holló u., Iparos u., Kassai u., Mester u. ,Nívó u., Nyár u., Ősz u., Pacsirta u., Piactér köz, Réce u., Rét u., Rigó u., Tavasz u., Varjú u., Veronika u, Zrínyi u.

Mésztelepi Óvoda (Gyár út 2.) Kötelező beíratási körzete: Árok sor, Alumíniumkohói-házak, Cementgyári út, Étkezde u., Gyár u., Iskola u., Kápolna u., Kiss u., Kökényes u., Kőbányaaljai u., Mérleg u., Mész u., Pálya u., Raktár u., Tarjáni út, Temető sor, Térmester u.

Kertvárosi Óvoda (Bakonyi u. 1/A ) kötelező beíratási körzete: Akácfa u., Alkotmány u., Almafa u., Április út, Babits M.u., Bakony u., Balaton u., Barack u., Blaha L. u., Baromállási dűlőút., Budai Nagy A. u., Déryné u., Diófa út, Domb u., Dr. Vitális I. u. 1-17., és 2-22., Építők útja, Galamb J.u.,Garibaldi u., Gerecse u., Gorkij u., Hadsereg u., Jászai Mari u., Jószerencsét u., Kamilla u., Katona J. u., Kazinczy F.u., Kert u., Kiskert u., Kölcsey u., Lapatári u., Levendula u., Majakovszkij u., Május 1. u., Molnár Ferenc u., Móricz Zs.u., Németh L.u., Óvoda köz, Panoráma lakópark, Petőfi S.u., Puskin u., Szarkaláb u., Szegfű u., Szent Erzsébet u., Szent Gy. u. 1– 34., Szőlődomb u. 1-59. és 2-56., Tárna u., Zója u.

Lila Óvoda (Verebély u. 1/A.) kötelező beíratási körzete: Cseresznyefa u., Dr. Vitális u. 19- 53., és 24-60., Fácán u., Füzike u., Fülemüle u., Hattyú u., Héja u., Kárókatona u., Mályva u., Rákóczi Ferenc u., Sirály u., Seregély u., Sólyom u., Szent Gy. u. 35-68., Szőlődomb köz , Szőlődomb u. 58- 144., és 61-141., Szvatopluh u., Töltés u., Verebély u., Zsálya u.

Kodály Zoltán Óvoda (Kodály tér 3.) kötelező beíratási körzete: Csarnok u.; Hegyalja u., Holdfény u., Ifjúság u. 34 – 57., Kertalja u., Köztársaság u. 49- 58., Március 15. u., Mártírok útja 82 – 116., MÁV 1,2,3,4 épületei.; Mészégető út, Napfény u., Nyárfa u., Rögös út, Szilfa köz, Szőlőhegy út, Tél u.; Tölgyfa u., Tolnai u., Zöld-dombi u.

Micimackó Óvoda (Esztergomi u. 8.) kötelező beíratási körzete: Áfonya út, Álmos vezér u., Aradi vértanúk tere, Barlang sétány, Botond vezér. u., Csülök u., Dália út, Előd vezér u., Esztergomi u., Fellner J.tér, Győri út, Huba vezér u., Hunyadi J.tér, Komáromi u., Kond vezér u., Kós K. u., Kőrösi Cs. S. tér, Köves út, Lehel tér, Mámor köz, Mozdony u., Nárcisz u., Ond vezér u., Öreghegyi út, Piac tér, Platán tér, Reguly A. tér, Stúdium tér, Szanatóriumi út, Szarvas köz, Szeder u., Szent Margit u., Szurdok út, Tass vezér u., Töhötöm vezér u., Tükörhegy út, Vízakna út, Zsák út.

Német Nemzetiségi Óvoda (Templom u. 1-3.): Német Nemzetiségi nevelést folytató óvoda Tatabánya város teljes közigazgatási területére vonatkozólag. Kötelező beíratási körzete: nemzetiségi nevelés tekintetében Tatabánya város; Attila u., Baross G. tér, Baross G. út, Baross köz, Batthyány u., Bercsényi u., Berkenye u., Bódishegyi u., Bulcsu u., Czerman-ház, Csákányos puszta, Csobogó u., Körtvélyespuszta, Damjanich u., Deák Ferenc u., Dobó K.u., Erdőkerülő u., Fekete gyémánt u., Fenyő sor, Gábor Á. u, Hosszú sor, Hunyadi J.u., Kálvária u., Kinizsi P.u., Kolozsvári u., Kőszikla u., Lehár F. u., Mesterberki út, Mécsvirág u., Munkácsy M.u., Nedermann u., Otthon u., Óvoda sor, Őrház u., Őszirózsa u., Pince u., Régi vásártér sor, Rózsadomb u., Sas u.; Sportpálya u., Szabadkai u., Szabadság tér, Széchenyi u., Szekér u., Szent István u., Sziget köz.; Szikla u., Szilvafa u., Szüret u., Tatai út, Tearózsa u., Templom u., Torma u., Vörösmarty u.

Alsógallai Óvoda (Mátyás király u. 24.): Német Nemzetiségi nevelést folytató óvoda Tatabánya város teljes közigazgatási területére vonatkozólag. Kötelező beíratási körzete: Ady E.u., Antall J. u., Aradi u., Arany J.u., Bem J.u., Bláthy O.u., Csaba u., Csillag u.,Csokonai M.u., Domboldal u., Eszterházy J. u., Felsőgallai út, Gál I. ltp.801-919., Ganz Á.u., Gárdonyi G.u., Gesztenyefa köz, Gödöri u, Kandó K.u., Kilátó út, Kóta József u., Lehel köz, Lehel u., Lejtő u., Mátyás király út, Mikes K.u., Mikszáth K.u., Panoráma u., Pipacs köz, Táncsics M.u., Tátra u., Temesvári u., Tompa M.u., Vajda J.u.

Sárberki Óvoda (Sárberki ltp. 502.) kötelező beíratási körzete: Dembinszky u., Eötvös u., Erkel u., Farkastó u., Jázmin u., Károlyi M.u., Mészáros u., Paradicsom u., Pilinszky J.u., Sárberki ltp., Sárberki u., Sárberki gyűjtőút, Szemere B. u., Vadvirág u.

Szivárvány Óvoda: (Köztársaság út 13.) Sajátos nevelési igényű gyermekek ellátására kijelölt óvoda Kötelező beíratási körzete: Fő tér 3., 5., 7., 9., 11., Ifjúság út 1-33., Jedlik Ányos u., Köztársaság útja 2 – 48., Mártírok útja 1 – 51.

Turul Óvoda (Réti utca 62.) kötelező beíratási körzete: Amur u., Angolna u., Babér u., Bajcsy-Zs.u., Balin u., Banyi János u., Bodorka u, Boróka u., Busa u., Csuka u., Dankó P.u., Dévér u., Dózsa Gy. út. 2 – 54., Dózsakert u. 1 – 64., Erdőszéle út, Estike u., Fürdő u., Fűzfa u., Galagonya u., Gellért tér, Gyöngyvirág u., Harcsa u., Hársfa liget, Ibolya u., Jegenye u., Kárász u., Kecsege u., Keszeg u., Kikelet u., Kossuth-kertalja u., Kossuth L.u., Kökörcsin u., Marasztok u., Margaréta u., Márna u., Millenniumi park, Őz u., Petőfalvi u., Pisztráng u., Polacsek u., Ponty köz, Ponty u., Réti u. páros, Rigómajor, Síkvölgypuszta, Süllő u., Szövetkezet u., Tulipán köz., Vadász u. páratlan, Vadrózsa u., Vitány u.,

Dózsakerti Óvoda (Dózsa Gy. Utca 60.) kötelező beíratási körzete: Árpád u., Bánhidai ltp., Dózsa Gy. út 55-77., Dózsakert, Liliom u., Madách kertalja u., Madách u., Paszinka köz, Pósa L. u., Turul u.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában