iskola

2018.08.22. 15:56

Önálló tankerületként csengetnek be Esztergomban

Tanévkezdő értekezletet tartottak a városban működő oktatási, nevelési és közművelődési intézmények vezetőinek képviselőinek részvételével a Bottyán-palota nagytermében szerdán.

P. O. Z.

Önálló tankerületként csengetnek be Esztergomban

Fotó: Pöltl Oxi Zoltán/24 Óra

A rendezvényt, melyet immár harmadik éve tartanak Esztergomban tanévkezdés előtt, Romanek Etelka polgármester köszöntötte. Az értekezleten főként a 2018/2019-es tanévet érintő változásokról beszéltek.

Elsőként arról, hogy korábbi képviselő-testületi ülésen hozott döntés értelmében az ősszel induló tanévben az esztergomi diákok ingyen utazhatnak a helyi járatú buszokon az iskolába, illetve arról, hogy a Híd szociális intézmény most bővülő kollektívája milyen feladatokat lát majd el családsegítő, gyermekvédelmi témában az esztergomi oktatási, nevelési intézményekben.

A tanévkezdő értekezleten ezek mellett szintén napirenden volt a városban működő, idén indult KRESZ-park első osztályosoknak szánt programja. Kiemelt napirendi pontot jelentett a tankerületet érintő változás, ugyanis július 1-jétől a megyeszékhelytől levált Esztergom és közel tíz település és létrejött az Esztergomi tankerület, mely ezt követően az oktatási intézmények anyagi és szakmai felügyeletét immár ez a helyi intézmény koordinálja, segíti. Ugyancsak ekkor hívták fel a jelenlévők figyelmét az Irány Esztergom! című családosoknak, gyereknek szóló új könyvre, mely egyszerre idegenforgalmi útmutató, másfelől mese- és kifestőkönyv is.

További részletek a 24 Óra augusztus 23-i számában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában