Ezért vonul nyugodtan nyugdíjba a szomori iskolaigazgató

1984 óta tagja a szomori Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola kollektívájának Mihalovics Péterné. 1997-ben lett az intézmény megbízott igazgatója, 1998-tól pedig kinevezett igazgatóként húsz éven át vezette az iskolát. Úgy érzi, elégedettek lehetnek az elmúlt időszak eredményeivel, hiszen önálló iskolájuk van, a diákok száma nem csökkent jelentősen az elmúlt években, a továbbtanuló gyerekek szép eredményekkel büszkélkedhetnek, az intézménynek jó a híre és úgynevezett körzeti iskolaként működik, szívesen jönnek más településekről is diákok.

Mihalovics Péterné hangsúlyozta, a sajátos nevelési igényű gyerekeket már teljes mértékben integrálják, az óraszámok emelkedése miatt viszont csak délután lehet velük külön foglalkozni. Véleménye szerint az ideális az lenne, ha a fő tantárgyakat külön tanulhatnák, míg a készségtárgyakat együtt sajátíthatnák el társaikkal.

– Szerves részei az iskolai életnek, mindenben részt vesznek, de nagyon fontos esetükben is a pedagógus személyisége. Sokkal jobban ragaszkodnak a személyekhez, ha érzik a feléjük áramló szeretetet, akkor szárnyakat kaphatnak – fogalmazott a pedagógus.

Az iskolai programokra is büszke, a balatoni táborok mellett kiemelte a Kézdi-hetet, amelyet novemberben, Imre-nap környékén szerveznek meg, a névadó előtt tisztelegve. A tanítás mellett délutáni programokkal készülnek, például kihelyezett színházi előadásokkal, de minden esztendőben más a koncepció.

Mihalovics Péternétől a tanévzárón harmincnégy évfolyam diákjai köszöntek el, egy-egy szál rózsával ajándékozták meg.

– A volt diákok szeretete, kollégáim, a polgármester elismerő szavai hatalmas erőt adtak az elkövetkezendő időszakra. A legemlékezetesebb pillanat: végzős, enyhe fokban értelmi fogyatékos diákomról 2016 áprilisban kiderült: agydaganata van. Mindent elkövettünk érte és velünk tudott ballagni. Jelenleg Tatán, a Jávorkában tanul, másodéves. Egészséges és tartjuk a kapcsolatot, ezt az érzést semmihez sem tudom hasonlítani – mesélte a leköszönő igazgató.

Hozzátette, élete nagy részét az iskolában töltötte, amely szó szerint a második otthona volt. Szinte minden pillanata az iskoláé volt, az elmúlt öt évben úgy érzi, kicsit túlzásba is vitte a munkát.

– Jelentős változás lesz a nyugdíjba vonulás az életemben. Valószínűleg nem fogok itthon ülni, de még ki kell találnom, mihez is kezdjek magammal. Hobbim az olvasás, a kertem, a virágaim, de ezzel nem lehet kitölteni a napokat! Az iskolát összeszokott, jó kollektívára hagyom. A csapat mindent megtesz egymásért és a gyerekekért. Nyugodt szívvel bízom rájuk az iskolát!