Tárgyalás

2024.05.15. 12:36

Szex után zsarolás: késsel és kamuterhességgel fenyegették meg a férfit

Egy ártalmatlan ismerkedésnek indult az egész az interneten. A férfi 2 nővel is testi viszonyba került, azonban a szex után zsarolás vette kezdetét.

Kemma.hu

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint tárgyalást tartanak annak a két nőnek és társaiknak az ügyében, akik pénzt csaltak ki attól a férfitől, akivel az egyik nő egy internetes oldalon ismerkedett meg. Szexuális kapcsolatot is létesítettek, majd a szex után zsarolással több százezer forintot húztak ki belőle. Az első tárgyaláson a bizonyítási eljárás veszi kezdetét. 

Szex után zsarolás

A vádirat szerint a férfi 2021. decemberében egy internetes oldalon ismerkedett meg az I. rendű vádlottal, akivel több alkalommal szexuális kapcsolatot létesített. Az I. rendű vádlott később a férfi lakására magával vitte barátnőjét, a II. rendű vádlottat is, akivel szintén szexuális kapcsolatot létesített. Mivel a két nő és társaik, a III. és IV. rendű vádlottak látták, hogy a sértettnek van pénze, elhatározták, hogy valótlan indokokra hivatkozva megfenyegetik és tőle pénzt követelnek.

2023. január 3. és január 18. között több alkalommal azzal fenyegették meg a férfit, hogy az I. rendű vádlott terhes lett tőle és magánorvosra kell a pénz, amennyiben nem ad, feljelentést tesznek azt állítva, hogy megerőszakolta az I. rendű vádlottat. A férfi a fenyegetés hatására több százezer forintot adott át, illetve utalt el a megadott bankszámlára. 

2022. január 27-én a három vádlott a sértett lakásához ment, és a munkába induló férfi elé állva nem engedték tovább menni, valamint a IV. rendű vádlott egy bicskát vett elő és bántalmazással fenyegette meg. A sértett a fenyegetés hatására 700 ezer forintot adott át. A vádlottak ezután további összegeket követeltek, azonban a férfi ekkor már nem utalt több pénzt. A bűncselekménnyel okozott kár összesen 3 millió 10 ezer forint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában