Életveszélyes fenyegetés

2024.01.12. 13:53

100 telefonhívásban mondta el, hogy elvágja a bíró torkát - szerinte csak így kért segítséget

Több mint száz alaklommal hívta a segélyhívót a férfi, ahol többször és életveszélyesen megfenyegette a bírót és az ügyvédet. Tárgyalása február 12-én folytatódik. Addig őrizetben marad.

Goletz-DeáK Viktória

A férfi szerint a sok fenyegető hívás csak egyfajta segélykiáltás volt

Forrás: G. D. V.

Elismerte, hogy több alkalommal is életveszélyesen megfenyegette a bírót, azonban ezt csak segélykiállításnak tartotta az a férfi, aki csütörtök délelőtt állt bíróság elé a Tatabányai Törvényszéken. A terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettével vádolt 37 éves V. V. története még 2021-ben kezdődött, amikor volt élettársa bírósági eljárást indított a vádlottal szemben a közös gyermekük láthatásával, a szülői felügyeleti jogával kapcsolatban.

V. V. már a tárgyalásokon megfenyegette az eljáró pszichológus szakértőt, a bírót, a pszichiáter szakértőt, illetve a sértett ügyvédjét. A bíróság végül úgy döntött, hogy az apa kéthetente láthatja a fiát, amit a férfi nem tudott elfogadni. Ezért több alkalommal is kihívta a rendőrséget az anya szüleinek címére azt állítva, hogy elrabolták a gyermekét és nem tud vele emiatt találkozni.

A hívások során azzal fenyegetőzött, hogy megöli, elvágja a torkát a gyermekelhelyezési ügyben döntést hozó bírónak, az ügyvédnek, a szakértőknek, illetve a nagyapának is. A vádlott rendőrségi ügyeletre, a segélyhívó központba történő folyamatos telefonhívásai miatt a hatóság büntetőeljárást kezdeményezett. 

Kórós elmeállapot

V.V. beismerte, hogy valóban életveszélyesen megfenyegette a döntéshozót, azonban szerinte ez olyan volt, mint egy öngyilkos segélykérése. Nem volt igazi szándék a szavak mögött, csak azt szerette volna, hogy felfigyeljenek rá és segítsenek neki. Mint mondta, ő csak szerette volna felnevelni a fiát, beszélni, találkozni vele, amit szerinte a volt élettársa és a szülei megakadályoztak. 

Mivel az előkészítő ülésen V.V. nem ismerte el bűnösséget, ezért tárgyalást rendelt el a bíró. Az ügyész felolvasta a vádat, amiből kiderült, hogy a szakértő szerint a férfinél kóros elmeállapot állt fen a cselekmény idején és enyhe, közepes fokban korlátozta a következmények felismerésében illetve, hogy ennek megfelelően cselekedjen. Azonban ez nem zárja ki az ő büntethetőségét, de a bíró enyhitő körülményként figyelembe veheti. 

A tárgyalás február 12.-én folytatódik. A vádlott addig őrizetben marad. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában