Súlyos testi sértés

2023.07.25. 11:51

14 éves lánya hívta a rendőröket, hogy megvédje anyját a felbőszült férfitól Esztergomban

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki élettársát bántalmazta és fenyegette.

Kemma.hu

A vádirat szerint az elkövető és sértett nő 2020 őszétől élettársi kapcsolatban éltek, amely élettársi kapcsolat 2021. nyár végétől megromlott, mivel a férfi rendszeresen alkoholt fogyasztott és ennek során agresszíven viselkedett a sértettel. Mint azt dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Váregyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudtuk, a férfi  2021. október 20-án 3 óra 30 perc körül telefonon fenyegető és félelemkeltő üzeneteket küldött a nőnek azzal, hogy megveri és megöli.

A férfi az esztergomi otthonukban 2021. október 20-án 18 óra 30 perc körül a sértettet az ágyról a bokájánál fogva a padlóra rántotta, majd testszerte többször megütötte, megrúgta, fojtogatta, a haját tépte, felsőruházatát letépte. A rendőröket a nő 14 éves lánya értesítette.

A férfi a rendőrök jelenlétében is szidalmazta sértettet, akinek a további bántalmazását a rendőrök akadályozták meg. A nőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, ám a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására.

Az ügyészség a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás bűntette miatt indult ügy vádiratában arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a bűncselekmények elkövetését beismerő férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában