KEMMA

 

Igaz, ez a „sztori” a halottak számát tekintve meg sem közelíti az éppen száz éve hullámsírban nyugvó Titanic tragédiáját. Ott ezrek pusztultak fagyba, vízbe. Most legutóbb „csak” egy tucat. Ezért jóval kisebb a megfilmesítésre csábítás.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Először fekete-fehér kópián láttam a Titanic útjáról készült filmet. Amerikai alkotás volt, de happy end nélkül, hiszen a luxusgőzös sosem kötött ki New York partjainál. Érdekes, talán a „színe” miatt eredetibbnek tűnt, mint az „új verzió”.

Celine Dion gyönyörű hangja és gyönyörű dala dacára, nekem túl szirupos. Viszolygásomat csak fokozta, hogy a Titanic-ból is készítettek kettőt. Nem az egykori óriáshajóból, hanem a filmből. Újabb csapást mérve a tinilányok könnyzacskóira, sminkjére... Csak abban lehet bízni, hogy ez a Titanic sem ér célba. Legalábbis, ahogy én gondolom... Már csak a történeti hűség kedvéért. Ám mielőtt még azt gondolnák, valami filmkritika féle kerekítgetésével foglalatoskodom, megnyugtatom Önöket. Jobb híján, filléres emlékeim között kutakodok.

Az ötven-hatvanéves filmszalagról a jéghegyen, a negyvenöt fokban megdőlt, kínlódó úszóalkatosságon, a pánikon túl egy zenekar képe dereng fel. A Titanic léket kapott, de a bokáig, térdéig álló vízben a hajószalonban, a zenekar csak játszott tovább... Történt mindez az Északi szélesség ötvenedik és a Nyugati hosszúság negyvenkettedik fokán. Majd a brit hajógyártás büszkeségét örökre elnyelte a fagyos óceán. Persze attól, hogy „csak” tizenketten haltak, egyszer még a Giglio közelében bekövetkezett baleset is megfilmesíthető.

A Concordián is zenéltek muzsikusok. Ám, amikor a baj megtörtént letették hangszereiket, és mentették aki menthető. Köztük egy magyar prímással az élen, aki életét adta másokért. Ottveszett a zavaros árban. Talán nem olyan méltósággal, mint a Titanic kötelességtudó zenészei. Bizonyára nóta sem születik róla. Pedig Dion kisasszony slágere esetünkben többes számban is megállná a helyét: a szívünkben élsz... És – gondolom – a zenekar is játszik tovább.