A kultúra himnusza
Mik ezek?
XA csokor – jó esetben – egy napnál ugyan tovább viríthat a tartójában, a bon-bont sem biztos, hogy a lányok-asszonyok ünnepén azonnal „befaljuk”, de... Az emlékezést követően már a kutya sem emlékszik rá, mi volt előző nap. Pedig egy mosoly, egy kedves szó a hölgyeknek, egy bíztatás, egy udvarias gesztus másnap szintén jól esne, sőt, harmad-, negyed- háromszázhatvanötöd nap is.
A kultúra napja is olyan, mint a nőnap. Mindenkinek „jól jöhet” és minden nap. Nekünk, magyaroknak meg pláne. Hiszen géniuszok sora került ki közülünk. Muzsikus, író, költő, festő, szobrász, tudós... Kultúrát „alkotó”, gondolkodást formáló egyéniségek. Magyarok, aki egyetemes értékteremtők.
Kölcsey Himnusza a fogódzó, a kapocs. Ez nem lehet véletlen. Ez a papírra, majd kottára vetett „magasztalás” hagyományainkra, gyökereinkre, nemzeti tudatunk erősítésére, tárgyi és szellemi kincseinkre figyelmeztet.
Tudják, hogy ne járjunk úgy a magyar kultúrával, a Magyar Kultúra Napjával, mint a nőnappal... Hogy ne üresedjen úgy ki, mint az elhervadt virág után a váza, vagy ne árvuljon el „kifosztott” desszertes dobozként.
Kultúra, műveltség, intelligencia. Egy tőről fakadnak. Bár, aki intelligens, még nem feltétlenül művelt, és, aki kultúrált nem biztos, hogy...
Kultúra, műveltség, intelligencia. Nagy az „átjárhatóság”. Adott esetben elégendő egy jó könyv, egy kedves színdarab, egy fülbemászó dallam. És máris „beljebb” vagyunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









