Vona: Jobbik-MSZP koalíció nem lesz, a Fideszben nem bízik
Mik ezek?
X„Az biztos, hogy Jobbik-MSZP koalíció nem lesz, de a Fidesszel sem.” Ezt Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje szó szerint így jelentette ki vasárnap délután a bányász művelődési otthonban rendezett nagygyűlésen arra a kérdésre válaszolva, mely utolsóként hangzott el a zsúfolásig megtelt intézményben.
A szervezet elsőszámú vezetője ezt kiegészítette azzal, hogy bársonyszékekért senkivel sem kíván egyezséget kötni, ráadásul nem bízik a Fideszben. Márpedig bizalom és programegyeztetés nélkül nem lehet együttműködni. Kijelentette, a Fidesznek egyik sincs. Ettől függetlenül úgy vélte, hogy ha nem ők, hanem a Fidesz alakíthatna kormányt, akkor a nemzet érdekében benyújtott minden törvényjavaslatot megszavaznak majd.
Ha viszont azt csinálják, amit az eddigi kabinetek, csak nemzetiszínű pántlikával átkötve, akkor határozottan fellépnek ellenük. Az, hogy milyen lesz a viszonyuk, a Fideszen múlik mondta Vona Gábor.
Az viszont a választóktól függ, hogy milyen mértékben támogatják a Jobbikot, melynek legfőbb célja a rendszerváltozás befejezése, a jelenleginél igazságosabb társadalom megteremtése, továbbá az, hogy – ez többször is elhangzott –, Magyarország megint a magyaroké legyen. Arról, hogy ezt miként valósítaná meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a szervezet elnöke részletesen kifejtette gondolait.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 137 hozzászólás érkezett-
137. muradtefvik 2010. március 7. 20:00
Inkább ezt nevezném példamutatónak. Még, ha ellenem is uszít valakit. Emiatt pedig, mert az uszító lelepleződik az uszított előtt. Emiatt neki megy az uszítónak. S a tervezet áldozat pedig közéjük áll, hogy erre semmi szükség és megvédi azt a bizonyos személyt, amely előtte nap életére tőrt. Én ezt mondanám tisztségesnek és erkölcsösnek elsőnek. Akinek e tiszteletre méltó és példamutató felfogás nem tetszik, az moroghat, uszíthat a gárda ellen. Én ennek ellenére maradok gárdista és zsidó származásom ellenére magyar. Akinek cigány barátnője és cigány legjobb barátja. Akinek a féltestvére cigány. Viszont van cigánybűnözés. A barátnőm jövőre gárdista szeretne lenni. Miután betölti a 18-at. És a félig cigány féltestvérem is. A legjobb cigány származású barátom pedig augusztusban lesz tagja a csapatnak! Mondja ránk bárki is, hogy rasszisták vagyunk.
Viszont a politikusaink megérdemelnék, amit a Jobbik szán nekik. Én vérszomjasabb lennék, mert félném, hogy megszöknének a dutyiból. Ezért én legszívesebben az villanyoszlopokra lógatnám fel a szemeteket egyesével. Párt függetlenül mindegyiket ki most a Parlamentben szolgál. Abban az estben, ha a Jobbik nem változtat és a Jobbik képviselője olyan gennyes láda lesz, mint a többi parlamenti seggfej. Akkor én fogom fellógatni az első oszlopra a saját jobbikos képviselőmet.
-
136. muradtefvik 2010. március 7. 19:58
igazi magyar
A válaszom az, hogy én is a Magyar Gárda illetve az Új Magyar Gárda Mozgalom tagja vok. S tudom én is a cigányoknak adományozó személyek közé tartozom. Fönt Pesten 2 éve a kenyér ünnepe előtt, mi gárdisták örültünk, hogy adhatunk cigányoknak is kenyeret. Színre és nemi megkülönböztetésre figyett hányva. Csak néhány nő volt a Kossuth- téren mely " árpádsávosok gyilkosoktól nem fogadok el!" mondattal ott hagyott minket és nem fogadta el a kenyeret! Akkor ki a rasszista? A Gárda fegyvertelen és soha nem bántott senkit. Inkább csak megvédett embereket. Lásd Sajóbábonyt ahol egy MSZP-s önkormányzati képviselőt védtünk meg a hordáktól. Amelyt azért támadtak, meg mert állítólag jogtalanul uszította ellenünk a cigányokat. Azzal riogatta az ottani cigányokat és heccelte fől az a nő a cigányait: Jönnek a gárdisták! Azért jönnek, hogy leöljék a gyerekeiteket! -
135. muradtefvik 2010. március 7. 19:31
Jobbik Szent Korona tanán alapuló alkotmányos rendszert akar. Mert alkotmányos keretek közt csak Szent Istvánnal jogfolytonosan, csak Szent István államalapító törvényeivel élhetünk amely Szent István vagy Szent Korona-tan!
-
134. igazi magyar 2010. március 4. 11:16
Traxx012-nek: Honnan tudod,h a gárda segített romáknak? Láttad, v. hallottad vkitől? A kurucinfo támogatja a gárdát,de mintha a romákat kifejezetten nem kedvelnék...vagy nem kell mindent elhinni, amit leírnak?
Akkor hogy is van ez?
Én sem tudom, h sírjak-e vagy nevessek, amikor pl. a romákról úgy beszélnek mint vmi állatokról, mindenkit buzdítva, h vigyázzanak velük, mert nagyon veszélyes fajta (lásd:pl.berettyóújfalui gyilkossággal kapcs. cikkek), ez csak 1 aljasság a sok közül.
Akkor ki riogatja, uszítja ma Magyarországon az embereket? Szerinted ennél van még lejjebb??? -
133. Kerecsen7 2010. március 3. 17:33
8. Mit akar a Jobbik: terrorizmust vagy parlamentarizmust?
-
132. Traxx012 2010. március 3. 09:17
127. jobbik ???-nak
Kicsit higgattabban:
A fegyveres történeteket már hallottada Gárdáról, gondolom ezeket is.
-az árvíz idején ott voltak segíteni.
-a viharkárok idején ott voltak segíteni
-az elesett embereken ök (is) segítenek.
(Kisnyéti rokkant bácsi, békéscsabai hajléktalanok,a dunaújvárosi idős néni, és még lehetne fojtatni a sort...)
-zalaegerszegi adománygyűjtés(amit a landorhegyi gyerekotthon vezetője inkább visszautasított: a gyerekek jártak rosszul)
A gárda nagyon sok cigány származású emberen is segített, szóval a rasszizmust szerintem hagyjuk...
Csak ez így nem hangzik jól. Nem lehet vele riogatni, uszítani. -
131. Traxx012 2010. március 3. 08:47
127.jobbik???-nak
"Ki hozta létre a Gárdát? És miért? Miért gyakorolnak éles fegyverekkel az erdőben? Csak nem ezzel akarják kezdeni az elszámoltatást? Csak nem akarják háborúba keverni az országot? "
Látom, te is az internetről szeded az információidat. Nem mondták még neked, hogy nem kell mindent elhinned?
Amikor ilyen butaságokat olvasok/hallok, nem tudom, sírjak, vagy nevessek. Ennél van még lejjebb? Jövőhéten majd az jön, hogy a Gárda, az iráni barátaikkal atombombát fejlesztenek egy XII. kerületi pincében? -
130. karess 2010. március 2. 19:44
Nekem csak egy felvetésem lenne: Mindenki előáll a választások alkalmával egy mindenki ( legalábbis a többség) számára kedvező "programmal" aztán a hatalom mámorában elfelejtik mit is ígértek, meglopnak minket nyomorba döntenek,és a 4 éves ciklus után még csak felelősségre sincsenek vonva, pedig mi adófizetők azért fektetjük beléjük bizamunkat és azért "tartjuk el" őket hogy véghez is vigyék azt amit ígértek.
De ha mi adózó munkás emberek csak egy "picit" hibázunk a munkahelyünkön, vagy kárt teszünk a "cég" vagyonában fegyelmi felelősségre vagyunk vonva.
Ez egy ország 10 millió emberrel nem egy nyamvadt profitorientált cég!!!!!! Nekik is felelni kell a tetteikért, bármi áron is! -
129. Kerecsen7 2010. március 2. 16:24
Egyre több jel utal arra, hogy a Jobbik szoros kapcsolatban áll terrorcselekményekkel gyanúsított Budaházy Györggyel. Az Ügyészség lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítja R. Krisztiánt, aki sajtóértesülések szerint a Jobbik bicskei elnöke, és ötven 9 milliméteres lövedéket szerzett a Budaházy-féle csoportnak" - írja kedd reggeli közleményében Debreczeni József.
-
128. numéro 112 2010. február 26. 10:04
Kedves vitapartnerem!
Az, hogyha én benne vagyok egy szervezetben, ami azért létezik, hogy a megvadult, emberre támadó kutyákat segítsen átnevelni, az azt jelenti, hogy meg szeretném megakadályozni a jövőben azokat az eseteket, mikor kutyák bántanak embereket. Viszont ettől függetlenül én lehetek azon a véleményen, hogy a világ összes kutyáját fejbe kéne lőni - indulattól fűtve ennek még akár hangot is adhatok - mert az egyik hozzátartozómat széttépte egy veszett jószág. Ez az én szuverén jogom. Az ember és a csoport kapcsolatának van egy olyan jellegzetes eleme, hogy az ember kénytelen olykor háttérbe szorítani személyes elképzeléseit. Így az, hogy egy képviselőjelölt indulattól "fröcsögve" beszél, az valószínűleg azért lehet, mert elege van abból, ami a környékükön megy. Tekintve hogy ő is ember. De ez még nem jelenti azt, hogy ő majd szépen nekiáll pusztítani.
Lehet naivitásnak nevezni, de számomra még nem adott okot a Jobbik, hogy ne higyjem el azt, amit mondanak. Ellenben a többi párttal. Új szereplőről van szó a közéletben, nem tudom miért kell rögtön azzal támadni, hogy: biztos hazudik. Ez érdekes gondolatokat vet fel.
A Magyar Gárda társadalmi szervezet (volt, míg fel nem oszlatták). Az Új Magyar Gárda szintén társadalmi szervezet. Pár kérdést hadd tegyek fel:
- hány törvénysértést/bűncselekményt követett el a Gárda megalakulása óta?
- hány rászoruló magyar állampolgárnak segített civil rendezvények keretében?
- köztük hány volt cigány származású? (visszatérve erre a "cigánygyűlölős kérdésre")
És a legfontosabb, az egyik mondatodra reagálva, kiemelve fontosságát:
MIÓTA VAN JOGA CIVIL SZERVEZETNEK FEGYVERTARTÁSHOZ?
Nincs joga. Érdekes gondolatok ezek. Lőfegyverekkel miegymással. A Gárdának és a Jobbiknak azóta van köze a nyilasokhoz meg a fasisztákhoz, mióta a média meg a parlamenti pártok összekapcsolták. A médiában lehet hogy van köze, de a való életben nincsen.
"Attól mert nevén nevezed a gyereket, még nem te szülted őt." :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









