KEMMA

Életjel északról
Egy magyar fiatal feljegyzései a sarkkörön túlról

Egy szombat este bementem a munkahelyemre netezni, mert ott gyorsabb és jobb a kapcsolat. Aztán amikor végeztem, gondoltam megtekintem (újra) a település melletti dombon található nagyméretű rénszarvasszobrot. Igen ám, csak már körülbelül fél éve voltam (apropó fél év, február 20-án lettem ,,féléves”, hiszen augusztus 20-án érkeztem meg Svédországba) ott legutóbb, még valamikor augusztus-szeptember környékén. Az odavezető útra tehát már nem nagyon emlékeztem.

Nem igazán érdekelt, gondoltam majd megtalálom, nem olyan nagy Malmberget, hogy eltévedjek benne. Tehát elindultam. Abban reménykedtem, hogy meglátom majd a régi teniszpályát, és akkor onnantól már nagyjából képben vagyok. Az lett volna az első tájékozódási pont. Mint ahogy már említettem, este volt. Tehát sötét. Nem láttam semmit, és a teniszpályát sem találtam meg. De nagyjából elindultam arra, amerre sejtettem hogy volt/van. Olyan 5 percig gyalogoltam a térdig érő hóban, amikor az egészet meguntam, és inkább visszafordultam. Majd legközelebb. Amikor látok is valamit. Hiába, néha nem látom a sötétben a vadat. Talán ha magammal vittem volna, a túlélőkön már jól bevált fejlámpámat. Na mindegy.
 
Azt hiszem, hogy a rövid kalandból ennyi, lássuk, nézzünk meg egy kirándulást. A nagy táblára, amin az aktuális, és előttünk lévő hónapok nevei, napjai, eseményei vannak felírva, a február 23-a mellett csak ez állt: ,,Personalresa”. Tehát a munkatársakkal kivettük a napot, és még Malmbergetnél is északabbra utaztunk, ahol már tényleg több a rénszarvas, mint az ember. Itt még úgy nagyjából egálban vannak, de ott fenn, már a derék négylábúak uralkodnak. Lapp népművészeti alkotásokat, és különböző, a környéken (és nem csak a környéken) bányászott ásványokat tekintettünk meg.

Tehát még a mostaninál is északabbra mentünk (sokkal jobban már nem is nagyon lehetett volna). Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ott az itteninél is alacsonyabb volt a hőmérséklet. Nem vittem magammal semmilyen meteorológiai készüléket, szóval nem tudom pontosan, hogy hány fok volt ott. Hideg, talán így lehetne jellemezni, mert itt, nálunk volt -25, ott meg még durvább.

Reggel alaposan felöltöztem, minden eddiginél jobban. Úgy néztem ki, mint a Michelin kabalája, Bibendum. De legalább nem fáztam. Mondjuk egy miklósitól megengedhetetlen, hogy fagyoskodjon. Én meg inkább ezt helyeztem előtérbe, szóval, hogy úgy fogalmazzak, én elvből nem fáztam.

Szokatlan volt a kezdet. Valami hiányzott. Mondjuk nekem annyira nem, de munkatársaimnak igen. Itt ugye minden reggelt fika-val kezdenek. Meg is lepődtem, hogy ez kimaradt. Aztán kiderült, hogy ezt a napot sem fogom tea, kávé, smörgås, soccerkaka, meg hasonlók nélkül megúszni. Alig indultunk el, meg is álltunk egy útmenti kávézóban. Annyira nem volt rossz, sőt kifejezetten kellemes volt. Olyan kis amerikai-típusú bungaló, barátságosan berendezve. Az egyik fotelt annyira kényelmesnek találtam, hogy nem is nagyon akartam eltávozni onnan. Ide vissza kell még jönnöm majd pár év múlva.

Az időről már beszéltem, szerencsére kellemesen hatott a hideg (és természetesen elvből nem fáztam), és még egy kis napsütés is társult hozzá. Igen, mostanában egyre többször süt ki a nap itt is, szóval végre újra használhatom egyik legdrágább kincsemet, a napszemüvegemet.

Egy önkiszolgáló étteremben ebédeltünk (mondjuk olyan ,,európai” értelemben vett restaurant talán nincs is itt ennyire északon). A menü a tipikus svéd ebéd volt: húsgombóc krumplipürével. Ehhez általában még hozzátársul a barnaszósz, ami most nem volt. Szokatlan. De éhes embernek minden jó, és egyébként sem volt olyan rossz, szóval jóízűen falatoztam.

Egyébként három kis asztali zászló volt a tűzhelyre helyezve. A svéd, a lapp, és a norvég. Az első kettő rendben van, a norvég egy kicsit érdekes. Annak a helyére inkább finn zászlót szoktak állítani itt az emberek, az itteni kevert svéd-finn-lapp lakosság együttélését szimbolizálva. Itt nagyon sokan beszélnek finnül, és vice versa, a szomszédban is sokan tudnak svédül. De nagy az arány Dániában és Norvégiában is, bár a svéd-norvég-dán nyelv annyira hasonlít egymásra, hogy nem is nagyon kell tanulniuk, anélkül is megértik egymást.

De térjünk vissza a tárgyhoz: ebéd után lehetőségünk nyílt egy kis shoppingolásra. Teljesen megrémültem azt látva, hogy mennyire sok pénzem van, szóval nekiláttam elszórni, és megpróbáltam magamba szívni a vásárlás ,,fílingjét”. Elég érdekes volt az az ajándékbolt, a hagyományos svéd-lapp kézművesáruk mellett Barbie-babát, vagy akár laptop-táskát is vásárolhatott ott az emberfia.
 
Ezek után pedig utazás haza, ahol még nem borult fel az egyensúly. A túl sok rénszarvas meg jávorszarvas már dühös szemekkel méregetett minket.