Labdarúgó NB I

2024.03.10. 15:29

A Paks döntetlenjével elveszítheti éllovas pozícióját

A listavezető Paks 1-1-es döntetlent játszott a vendég Debrecennel vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.

MW

A listavezető Paks 1-1-es döntetlent játszott a vendég Debrecennel vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában

Forrás: teol.hu

Fotó: Molnár Gyula

A tolnai csapat a pontosztozkodással elveszítheti éllovas pozícióját, amennyiben a címvédő Ferencváros győz a Fehérvár otthonában.

Jobban kezdett a hajdúsági együttes, Manrique lövését ugyan Simon még védte, de Dzsudzsák 11 méteres próbálkozásánál már ő is tehetetlen volt. 

A piros-fehérek korai vezetését követően a Paks volt a kezdeményezőbb, komoly helyzetet viszont nem tudott kidolgozni.

Sem az iram, sem a színvonal nem volt magas, a játék pedig igencsak töredezett volt a sok apró szabálytalanság miatt. Az első félidő eseménytelenségéről mindent elárul, hogy a gólon kívül mindkét kapusnak egyetlen védése volt.

Bognár György vezetőedző a szünetben Böde Dániel becserélésével próbálta hatékonyabbá tenni a hazaiak támadójátékát. Az elképzelése pedig bejött, ugyanis a zöld-fehérek teljesen beszorították ellenfelüket, egy ízben Dreskovic a gólvonalról mentett éppen Böde fejesénél, de a korábbi válogatott csatár ziccert is rontott néhány perccel később, majd Megyerinek védett bravúrral Kovács közeli lövésénél. 

A 65. perctől valamelyest enyhült a nyomás a debreceni kapun, de így is fölényben futballozott a Paks, amely végül a 85. percben tudott egyenlíteni. 

A hajrában is a hazaiak támadtak a győzelemért, mégis a Debrecen hibázta el a „meccslabdákat” Szécsi révén, így maradt a döntetlen.  

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Paksi FC-Debreceni VSC 1-1 (0-1)
--------------------------------
Paks, 2489 néző, v.: Bognár
   gólszerzők: Papp (85.), illetve Dzsudzsák (3.)
   sárga lap: Tóth B. (11.), Osváth (44.), illetve Domingues (20.), Lagator (28.), Vajda (36.)

Paksi FC:
   ---------
Simon B. - Lenzsér, Kinyik, Szabó J. - Kovács K. (Szélpál, 84.), Papp, Szabó B. (Vas, 63.), Balogh B. (Horváth K., 72.), Osváth - Hahn (Skribek, 84.), Tóth B. (Böde, a szünetben)

Debreceni VSC:
   --------------
Megyeri - Baranyai, Dreskovic, Romancsuk (Ojediran, 78.), Ferenczi - Lagator, Manrique (Szuhodovszki, 78.) - Vajda (Szécsi, 59.), Dzsudzsák, Domingues (Bódi, 78.) - Bárány (Loncar, 86.)

Eredmények és tabella

A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert a Fehérvár vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel az élre állt a tabellán. Az előzéséhez az is kellett, hogy a vasárnapi első mérkőzésen a Paks otthon döntetlent játszott a Debrecennel.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Paksi FC-Debreceni VSC 1-1
Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 0-2
Zalaegerszeg-MTK Budapest 2-2
   szombaton játszották:
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 1-2
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 3-1
   pénteken játszották:
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 0-2

   A tabella:
1. Ferencvárosi TC             23 16   3   4    61-22  51 pont
2. Paksi FC                    24 15   5   4    43-27  50
3. Fehérvár FC                 24 12   3   9    42-36  39
4. Puskás Akadémia FC          24  9   8   7    37-28  35
5. Kecskeméti TE               24 10   3  11    35-37  33
6. Debreceni VSC               24  9   6   9    32-30  33
7. Diósgyőri VTK               23  9   5   9    37-36  32
8. MTK Budapest                24  9   5  10    31-46  32
9. Újpest FC                   24  9   3  12    31-47  30
10. ZTE FC                      24  8   5  11    35-45  29
11. Kisvárda Master Good        24  6   2  16    25-39  20
12. Mezőkövesd Zsóry FC         24  5   4  15    22-38  19

A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést április 10-én játsszák.

A 25. forduló programja:

március 16., szombat:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 13.00
Diósgyőri VTK-Paksi FC 15.30
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 17.45  

március 17., vasárnap:
Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE FC 12.30
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 14.45
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 17.30

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában