Hokitavasz

2023.05.09. 22:54

Tisztes vereség Kanadától közel 15 ezer néző előtt

A magyar jégkorong-válogatott hazai csúcsot jelentő 14 756 néző előtt 5-2-es vereséget szenvedett Kanadától a pénteken kezdődő elitvilágbajnokságra készülő együttesek barátságos mérkőzésén az MVM Dome-ban.

Mw

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Előzetesen sem lehetett csodát várni, hiszen a kanadaiak a vb-re NHL-es kerettel utaznak, és a két együttes eddigi tizenkét egymás elleni összecsapásán csak két döntetlenre (még 1934-ben és 1938-ban) volt képes a magyar csapat, amely nem Európában szereplőkkel felálló kanadai együttessel ezt megelőzően háromszor találkozott, és 9-2-es (2004, vb-felkészülési mérkőzés, Budapest), 9-0-s (2009, vb, Kloten) és 7-1-es (2016, vb, Szentpétervár) vereséget szenvedett. 

Az már hetekkel korábban eldőlt, hogy hazai nézőcsúcsot hoz az összecsapás a 18 ezer férőhelyes MVM Dome-ban. 

Az eddigi rekordot fedett pályán a 2004. április 20-i, ugyancsak Kanada elleni vb-felkészülési meccs (2-9) tartotta, a Papp László Budapest Sportarénában 9900-an voltak jelen. Szabadtéren 1973. november 19-én a Ferencváros és a nyugat-német Füssen BEK-meccsét nézték meg a legtöbben - 5-3-as hazai siker született -, a Kisstadionba közel 11 500-an látogattak ki. 

Az kedden reggel derült ki, hogy a kapus Rajna Miklós lábsérülés miatt nem utazhat a vb-re, így Arany Gergely került a keretbe. 

A kapuban Bálizs Bence kezdett, cseréje Horváth Dominik volt. A keretből ezúttal a hátvédektől Falus Ádám és Szirányi Bence, a csatároktól Vértes Nátán maradt ki. 

A kanadai együttes három Stanley Kupa-győztessel és egy világbajnokkal állt fel, és már az elejétől kezdte hatalmas iramot diktált. 

Bátran kezdett a magyar csapat, és egy korongszerzésből Sofron István betalált. Két perc múlva két NHL-bajnok, Milan Lucic (2011) és Sammy Blais (2019) hozta össze az egyenlítő gólt. Kimaradt egy négyperces hazai emberelőny, de utána jött egy vendég kontra, és gól. 

A folytatásban a magyarok irányították a játékot, Sam Montebeault-nak kellett nagyokat védenie, majd egy újabb ellentámadásból a kanadaiak növelték előnyüket. Ahogy a vendégek is fórba kerültek, kétszer a kapuvas mentett Bálizs helyett. A 36. percben egy kapu előtti kavarodásból Cody Glass második találatát ütötte éles szögből. 

A záró játékrészben előbb kimaradt egy hazai előny, ám a 49. percben Galló Vilmos egy kipattanót a jobb felső sarokba emelt. Az utolsó tíz percet megnyomták a vendégek, ám Bálizs remekül védett. A végén még volt egy magyar emberelőny, lehozott kapus mellett, ezt Glass használta ki, így mesterhármassal zárt. 

Kevin Constantine szövetségi kapitány az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, hogy

 régóta edzősködik, de ez az egyik legnagyszerűbb, legemlékezetesebb estéje volt. 

"Igen, voltak hibák is, de Kanada ellen szoktak is hibázni. Ezt ők kihasználják, és nyernek. Próbálunk egyre többet tanulni, azt elsajátítani, és egyre jobban játszani. Már az utóbbi, Szlovénia elleni mérkőzés is jó volt, de ma is sikerült fejlődnünk. A vb-n meglátjuk, hogy pontosan hogy vizsgázunk" - mondta a kapitány. 

Galló kiemelte, hogy ők is fantasztikus élményt kaptak, kijött 15 ezer ember. 

"Tudunk még fejlődni, a kapott gólok egy része elkerülhető lett volna, mi pedig több gólt is lőhettünk volna, mert a helyzetek megvoltak" - fogalmazott a csatár. 

A háromszor eredmény Glass elmondta: három közös edzéssel a lábukban nem is vártak sokkal többet maguktól, ugyanakkor meglepte őket a magyarok bátor játéka, és külön dicsérte a szurkolósereget is. 

Kevin Constantine alakulata szerdán utazik Tamperébe, ahol sorrendben Dánia (május 13.), az Egyesült Államok (május 14.), Franciaország (május 16.), Svédország (május 18.), Finnország (május 19.), Németország (május 21.) és Ausztria (május 22.) lesz az ellenfele. A nyolcas utolsó helyezettje kiesik a divízió I/A-ba, az első négy helyezett pedig negyeddöntőt játszhat a rigai csoport négy legjobbjával.

 Vb-felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Kanada 2-5 (1-2, 0-2, 1-1) 

gól: Sofron (6.), Galló (49.), illetve Blais (8.), Glass (17., 36., 58.), Crouse (27.)
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában