Rekordszámú nevezés

2022.07.23. 17:00

Vas Luca és Barabás Imre volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson

A 40. Balaton-átúszás izgalomtól sem volt mentes, ugyanis egy 51 éves férfit kellett újraéleszteni, miután rosszul lett.

Két válogatott úszó, Vas Luca és Barabás Imre volt a leggyorsabb a 40. Balaton-átúszáson szombaton, amelyen rekord született a 12 ezres nevezéssel.

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot Vas 1:06:19 óra, míg Barabás 1:02:46 óra alatt tette meg. A megméretésre 12 ezren jelentkeztek, ez volt a maximális létszám, amelyet a rendezők engedélyeztek. Magyarország 1073 településéről érkeztek résztvevők, külföldről 43 ország közel ötszáz úszója indult.

A klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer volt, amit SUP-pal is lehetett teljesíteni, de megrendezték a 2,6 kilométeres féltávot is. A klasszikus viadalnak 9835-en, a féltávnak 985-en, a SUP-os számnak pedig 458-an vágtak neki. Ez összesen 11 278-as létszám. A legidősebb induló mindkét nem esetén 85 éves volt. Gurbán Béla idén is úszott, így elmondhatja magáról, hogy mind a negyven átúszáson részt vett.

A Balaton-átúszás öt kiemelt jótékonysági akciójára összesen 5,5 millió forint gyűlt össze.

Újraélesztettek egy úszót a Balaton-átúszáson

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) azt közölte, hogy a férfi mintegy 500 méternyi úszás után kimászott az úszófolyosót biztosító egyik vitorlásra, mert rosszul érezte magát. Ezután elvesztette az eszméletét.

A vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette, miközben jelezték az épp ott haladó mentőhajónak, hogy baj van. A hajó vezetője azonnal riasztotta az északi parthoz tartozó versenyhelyszínen szolgáló sürgősségi mentőhajót, amely gyorsan odaért, de addigra a férfinak már sem keringése, sem pulzusa nem volt.

A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, ezután az úszót a vitorlásról a sürgősségi mentőhajóra emelték, majd a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak. A férfit stabil állapotban szállították kórházba - közölték.

Borítókép: A 40. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2022. július 23-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában