Népi kultúra

2023.06.18. 11:00

Idén is megrendezi szabadegyetemét Mikházán a Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány július 7-8-án tartja Mikházán szabadegyetemét. Az immár tradicionálissá vált eseménysorozat programját Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, a rendezvény szakmai felelőse foglalta össze.

MW

A Hagyományok Háza immár negyedik alkalommal rendezi meg szabadegyetemét, a Kárpát-medencei hagyományőrzés fórumát Mikházán

Forrás: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza minden programja a népi kultúrára épül, az immár hagyománnyá vált mikházi rendezvényen a népművészeti oktatás kerül a fókuszba. A felkészült oktatók jelenléte ugyanis nagyon fontos a népművészet összes ágában.

Nélkülük nem tudjuk előmozdítani a népművészet szeretetére való nevelés ügyét. Az oktató személye meghatározó, kívánalom, hogy az adott szakember életében, – mint egykor a közösségek mindennapjaiban, generációról generációra hagyományozva – a népművészet hangsúlyosan jelenjen meg. Ennek szellemében, feladatuk, hogy azokat a népművészeti értékeket, amiket felmenőinktől örököltünk, hitelesen tudják átadni, elkötelezettségük belső igényből fakadjon

– hangsúlyozta Balázs Bécsi Gyöngyi.

A találkozónak a kulturális bemutatók is fontos részei
Forrás: Hagyományok Háza

A negyedik Mikházi szabadegyetem kétnapos programja három részre osztható: gyermekjáték és mese, másodikként ének-zene és tánc, valamint tájházak, népművészeti gyűjtemények, mintakincsek. Mindhárom szegmensbe olyan oktatókat hívtak, akik hitelesen tudják megosztani gondolataikat az adott témakörben, mintegy nagykövetei e kultúrának.

„Elvárásunk, hogy olyan – a népművészettel foglalkozó, követendő – példákat mutassanak be, amik az e területen dolgozókat és pedagógusokat megerősítik a mindennapi munkájukban, illetve felfrissítik tudásukat” – mondta a rendezvény szakmai felelőse. Kiemelte:

a Mikházi szabadegyetem egyben az erdélyi népművészettel foglalkozók fóruma, ahol számos, az elmúlt évben történt eseményt a résztvevők megvitathatnak, s terveiket is megoszthatják egymással.

A kétnapos rendezvényt plenáris előadások vezetik be, amiknek középpontjában a népművészeti oktatás áll. Az előadók között van Kallós Zoltán kisebbségi oktatási államtitkár, mivel a népművészeti oktatásnak a közoktatásba való integrálásához minisztériumi jóváhagyás szükséges. Ennek megvitatását is szolgálja egy délelőtt.

Az előadások mellett kézműves-, igényes gyermekprogramok is színesítik a hétvégét. A találkozónak a kulturális bemutatók is fontos részei, ezért pénteken a Duna Művészegyüttes, szombaton pedig a Magos Együttes lép fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!