Tárgyalások

2023.09.12. 12:14

Nagy István: fenn kell tartani az ukrán gabona behozatali tilalmát

Az Ukrajnából a szomszédos tagállamokba irányuló gabona behozatal tilalmát előíró rendkívüli intézkedést továbbra is fenn kell tartani – közölte az agrárminiszter, aki Florin-Ionut Barbu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetővel egyeztetett kedden, Bukarestben.

MW

Nagy István agrárminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

A tárca közleménye szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy 

rendkívüli időket élünk, a kihívásokra pedig közös megoldásokat kell találni. Az uniós importtilalmat igazoló rendkívüli körülmények továbbra is fennállnak, ezért az ukrán gabona behozatali korlátozását továbbra is meg kívánjuk őrizni.

Hangsúlyozta, 

a tranzitszállításokat Romániához hasonlóan mi is engedjük, nem akarunk Ukrajnának ártani, a gazdáink versenyképességét azonban meg kívánjuk őrizni.

 Kiemelte, 

"a magyar gazdák érdekeit minden lehetséges eszközzel meg fogjuk védeni. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy az ukrán gabona minél gyorsabban a kikötőkbe érjen és megtalálja korábbi hagyományos piacait Észak-Afrikában, vagy a Közel-Keleten" 

– tette hozzá.

Nagy István kifejtette, a magyar felvásárlási árak alacsonyabbak a tőzsdei áraknál, ami jelentős nehézséget okoz a termelőknek. A felvásárlók kivárnak, ami miatt lefagyott a piac. A miniszter kitért arra is, hogy az őszi talaj előkészítéshez és a vetési munkálatokhoz forrást kell biztosítani a gazdálkodóknak. Ebben a helyzetben segítséget jelenthetnek a kamattámogatott hitelek – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy az ukrán gabona behozatali tilalom meghosszabbításának kérdéséről kedden a bolgár és a szlovák agárminiszter kollégáival is egyeztetni fog.

A megbeszélésen a sertéspestis kérdése is szóba került, Románia szigorú intézkedéseket hozott a fertőzés feltartóztatása érdekében és jelentős forrásokat különített el az állattartó telepek fejlesztésére – tette hozzá közleményében az Agrárminisztérium.

AM: a kormány minden eszközzel megvédi a gazdák érdekeit

Ha Brüsszel nem lép, akkor hazánk szeptember 15. után nemzeti hatáskörben fogja meghosszabbítani az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat - közölte Nagy István agrárminiszter Szófiában, ahol Kiril Vatev bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel egyeztetett az agrártárca keddi közleménye szerint.

A magyar tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy közösen kell fellépni az ukrán gabonadömpinggel szemben és együttes megoldást kell találni a piaci zavarok hosszú távú kezelése érdekében. Kiemelte: amennyiben az Európai Bizottság nem hosszabbítja meg a szeptember közepén lejáró moratóriumot, akkor Magyarország nemzeti hatáskörben fog cselekedni és minden lehetséges eszközzel meg fogja védeni a gazdák érdekeit.

Nagy István a közlemény szerint kifejtette: "kétségtelen, hogy továbbra is támogatnunk kell Ukrajna mezőgazdasági termékeinek kivitelét, különösen a fekete-tengeri szállítás összeomlása után".

A leginkább érintett tagállamok szempontjából nézve jelenleg a három legfontosabb kihívás a betakarítás befejezése, a termékek tárolása és jó áron történő értékesítése. "Azon kell közösen dolgoznunk, hogy ezekre a nehézségekre gyors és hosszú távú megoldásokat találjunk" - hangsúlyozta

Bulgária helyzetét tovább nehezíti, hogy a tárolók tele vannak hazai napraforgóval, a piac ennek ellenére a jóval olcsóbb ukrán terményt keresi - fűzte hozzá Nagy István.

A találkozón a két tárcavezető a klímaváltozással szembeni kihívásokról is megbeszélést folytatott. Nagy István kiemelte, hogy "hazánk szemléletváltást hajtott végre, vagyis bő víz esetén nem elvezetjük, hanem betároljuk a csapadékot. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk az öntözésfejlesztésre is, a vízzel ugyanis gazdálkodnunk kell". A miniszter a szélsőséges időjárással szembeni küzdelem kapcsán beszélt a magyar jégkármérséklő rendszerről is.

AM: továbbra is egységesen kell fellépni az ukrán gabonadömpinggel szemben

Az agrárminiszter még a nap folyamán Pozsonyban találkozott Jozef Bíres szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel, akivel szintén az ukrán gabona okozta nehézségekről és a megoldási javaslatokról tárgyaltak.

A szlovák és a magyar agrárminiszter is egyetért abban, hogy az év végéig meg kell hosszabbítani az ukrán gabona behozatali tilalmát. Nagy István tárcavezető Pozsonyban tárgyalt Jozef Bíres szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Nagy István a találkozón arra emlékeztetett, fontos határidőhöz érkezünk hamarosan. Szeptember 15-én lejár ugyanis az ukrán gabona uniós behozatali tilalma. "Az intézkedést mindenképpen meg kell hosszabbítani, de Brüsszel hallgat, nekünk azonban lépnünk kell. Továbbra is meg kell őrizni a frontországok egységét, és meg kell védenünk a gazdáink érdekeit. Ha kell, nemzeti intézkedéssel fogjuk az importtilalmat fenntartani, amivel a szlovák tárcavezető is egyetértett" - tette hozzá.

Nagy István szerint a nemzetközi nagytőke tulajdonában álló, nagy ukrán mezőgazdasági cégek célja már nem a harmadik világba történő értékesítés, hanem az EU piacainak uralása, amely nemcsak a határmenti, hanem valamennyi tagállam mezőgazdasági termelőjének komoly gondot fog okozni - áll a közleményben.

A miniszter kifejtette, nem szabad szem elől tévesztenünk a szolidaritási folyosók eredeti célját, amely az ukrán mezőgazdasági termékek rászoruló országokba történő kivitelének megkönnyítése. "Vissza kell vezetni az ukrán gabonát a hagyományos exportpiacaira, ezért a fő célunk továbbra is a tranzit megkönnyítése. Ennek érdekében hazánk a mezőgazdasági termékek szállításának elősegítéséért forrásokat biztosít a magyar-ukrán határszakasz közelében található széles és normál nyomtávú vasúthálózat fejlesztésére és az átrakodó kapacitás növelésére" - emelte ki Nagy István.

A tárcavezető kitért arra is, Szlovákia Magyarországhoz hasonló kihívásokkal küzd, a raktárak tele vannak, és most kezdődik meg a napraforgó és a kukorica betakarítása, a gabona értékesítési piac pedig leállt. A miniszter hozzáfűzte, a magas szállítási költségeket tekintik az egyik fő problémának. "Ezért továbbra is javasoljuk az uniós alapokból finanszírozott, progresszív szállítási rendszer bevezetését, amelynek figyelembe kell vennie a termékek célpiacokra történő transzferéhez szükséges útvonal hosszát. A gabonabehozatali-tilalom meghosszabbítása a tranzittámogatással együtt segítené a nehézségek kezelését" - hangsúlyozta az agrártárca vezetője a közleményben.

 
  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában