Jó hír

2023.06.14. 09:42

Indul a Magyar falu program út-, híd- és járdafelújítási pályázata

Ma indul a Magyar falu program út-, híd- és járdafelújítási pályázata –közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.

MW

A 4901-es út Magyar falu programban megújult bökönyi szakasza az átadás napján, 2023. április 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Gyopáros Alpár a közleményében azt írta, hogy a Miniszterelnökség ötmilliárd forintos keretösszeggel májusban tett közzé pályázati felhívást út-, járda- és hídfelújításra az ötezer lélekszám alatti kistelepülések számára a Magyar falu program keretében.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint a felkészülési időt követően 

a pályázatot a szerdai naptól kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felületén keresztül lehet benyújtani július 14-ig.

A támogatást elsődlegesen az önkormányzatok 100 százalékos tulajdonában lévő utak építésére, felújítására lehet igényelni. Emellett pályázni lehet önkormányzati tulajdonú hidak építésére, felújítására és korszerűsítésére is, valamint járdafelújításra - olvasható a közleményben, amely szerint a programban elszámolható összköltség út, híd építése vagy felújítása esetén 45 millió forint, járdák fejlesztésénél 10 millió forint.

A beruházást a pályázat benyújtását követő naptól számított legfeljebb 18 hónap alatt, de legkésőbb 2025. január 31-ig el kell végezni. Egy pályázó kizárólag egy igénylést nyújthat be.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy a Magyar falu program egyik legfontosabb célja a kistelepülések közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, beleértve a belterületi utakat, járdákat, illetve a településeket összekötő állami tulajdonú, alsóbbrendű utakat is. 

A kormány csak a Magyar falu program keretében négy év alatt több mint 360 milliárd forinttal támogatta a biztonságos, jó minőségű utak és járdák építését szerte az országban

 – tette hozzá a kormánybiztos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában