Hírek

2004.10.25. 08:40

Vozár harmadszor nyert

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="251"] Vozár Attila igazi csapatmunkával szerezte meg harmadik győzelmét
[/caption]Szombaton, a 15. Bécs–Budapest Szupermaraton utolsó napján már „csak” egy félmaraton (21,09 kilométer) várt a mezőnyre, akik az előző négy napon összesen 332 kilométert hagytak maguk mögött. Idén kezdettől fogva a kétszeres bajnok Vozár Attila állt az élen, aki a második nap végére bő egyórás előnyt szedett össze. Két igazán veszélyes üldözője a tavalyi győztes lengyel Tomasz Chawawko és a hatszoros bajnok Bogár János volt. Budakeszi felé tartva Vozár bal combjában részleges izomszakadás történt, emiatt a lengyel alig 20 percre faragta tetemes hátrányát. A Tabánba vezető félmaratonon ekkora előnyt szinte lehetetlen leadni, ennek ellenére Vozár kísérői nem tűntek nyugodtnak. Hűtött pezsgő azért volt náluk. A lengyel fiú végül nyolc perc előnnyel ért be Vozár előtt, ez azonban kevés volt az üdvösséghez. A csabai futó 2000 és 2001 után harmadszor pezsgőzhetett csapatával.

Másfél millió a győzteseknek

A férfi és a női egyéni helyezettek azonos díjazásban részesültek. Eszerint az elsők bruttó 1,5 millió forint értékben kapnak pénzt és tárgyjutalmat. A másodikok 1,1 milliót, a bronzérmesek 800 ezer forintnyit vihetnek haza.

Szenvedés nélkül nem lehet győzni

Vozár: „Rendkívül nehéz volt az utolsó másfél nap. Hozzászoktam, hogy szenvedés nélkül nem lehet győzni. Köszönettel tartozom a csapatomnak, akik nélkül nem tudtam volna győzni. Ez ugyanis csapatsport, egyedül nem megy.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!