Gazdaság

2016.02.09. 19:18

Kiírta újabb pályázatát a Holcim alapítványa

Mintegy 38 millió forintra pályázhatnak az idei évben a bontás alatt lévő lábatlani cementgyár mikrotérségében működő civil szervezetek. A lehetőséget a Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért Alapítvány kínálja.

F.K.

Az alapítványt a cementgyár tulajdonosa, korábbi működtetője, a Holcim Hungária Zrt. hozta létre. A cél, a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás elveinek megfelelően, a mikrotérség széleskörű fejlődésének aktív támogatása. Ennek szellemében 2011 és 2015 között a térség civil szervezetei, intézményei, önkormányzatai  225 millió forint támogatást kaptak terveik megvalósításához.



 A cementgyári mikrotérséghez Bajót, Lábatlan, Mogyorósbánya, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Tát, Tokod és Tokodaltáró tartozik.

– Az összesen 38 millió forint civil szervezetekre vár. Az  alapító okirat rendelkezik arról, hogy az egyes települések mekkora keretösszeggel rendelkeznek. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek az elmúlt években már felhasználták a rendelkezésükre álló forintokat, így ők az idén nem pályázhatnak – közölte Agócs István kuratóriumi elnök.

Megtudtuk azt is, hogy a támogatást a helyi közlekedési-infrastruktúra fenntartására, a köznevelés, a közoktatás elősegítésére, javítására, a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos tevékenységekre, környezetvédelemre, valamint sporttal kapcsolatos fejlesztésekre lehet. Pályázni március 31-ig lehet.

Agócs István elnökön kívül a kuratórium tagja Török István (elnökhelyettes), Lábatlan korábbi polgármestere, Balogh Erzsébet, a lábatlani Arany János iskola korábbi igazgatója, Margl Gézáné, Süttő alpolgármestere, Buzás Kelemen Bajót alpolgármestere, Kriszeg Csaba mogyorósbányai önkormányzati képviselő és a Holcim Hungária Zrt. részéről
Márta Irén korábbi kommunikációs igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!