Hírek

2007.05.16. 06:10

Idén is a tengerpart a sláger

Az utazási irodák szerint az Adria vonzza majd idén is a legtöbb magyar turistát. Azonban a belföldi kínálat is egyre bővül, ezért a minőségi kikapcsolódásért nem is kell feltétlenül elhagyni az országot.

Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A magyar turisták második legkedveltebb helyszíne Horvátország után Görögország lesz az idén
[/caption]„A reáljövedelmek csökkenése miatt nem várható, hogy idén növekedne a külföldre látogató magyar turisták száma. Ugyanakkor Magyarországnak továbbra sincs tengere, ezért Horvátországgal, Görögországgal vagy Olaszországgal nem vehetjük fel a versenyt” – mondta lapunknak Niklai Ákos. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke hozzátette, hogy mára talán valamelyest mérséklődött a magyarok külföldre vágyása, ezért ha belföldön is megtalálják ugyanazt a minőségi szolgáltatást, akkor nem feltétlenül hagyják el az országot. Niklai szerint a rendszeres utazók a rendszerváltás óta már gyakorlatilag bejárták az egész világot, így mára felerősödött bennük az érzés, hogy inkább a belföldi tájakat kellene jobban megismerni.

A nyaralásokat szervező irodák azonban szinte kivétel nélkül jelentős növekedést tapasztalnak a 2006-os előszezonhoz mérten, pedig a szakemberek attól tartottak korábban, hogy a gazdasági megszorítások miatt megcsappan majd a magyarok utazási kedve. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a középosztálynak idén is sikerül annyit félretennie, hogy az évi egy szokásos tengerparti nyaralás vagy városlátogatás kiteljen belőle.

Nyaralási toplista (2006)

1. Horvátország

2. Olaszország

3. Franciaország

4. Görögország

5. Spanyolország

6. Ausztria

7. Németország

8. USA

9. Egyiptom

10. Tunézia

Gyűjtés: Europress

Még mindig Horvátország a legelső nyaralási úticél külföldön, hiszen déli szomszédunknál egy ellátás nélküli apartman ára fejenként 20-30 ezer forintnál kezdődik. S bár az ottani árak az utóbbi időben valamicskét emelkedtek, azt pillanatnyilag ellensúlyozza a megerősödött forint. Közelségük miatt az isztriai vagy dalmát úticélok esetében nem kell a repülőút költségével számolni, ráadásul a saját autó használata a rugalmasabb helyváltoztatás komfortját is biztosítja. Bár a Horvátországba irányuló forgalom stagnál, sőt egyes utazási irodákban vissza is esett, ezt olyan erős előnyből teszi, hogy az Adriai-tenger néhány évig még garantáltan a magyar családok legkedveltebb külföldi pihenőhelye marad.

A képzeletbeli dobogó második helyezettje 2007-ben valószínűleg Görögország lesz. Az IBUSZ-nál például mintegy 40 százalékos növekedést könyvelhettek el, az apartmanoktól a luxusszállodákig minden kategóriában nőtt a kereslet. Görögországról azonban tudni érdemes, hogy időről-időre utoléri az „utazási forgó” átka. Ez azt jelenti, hogy egy-egy terület 7-8 évig lehet igazán érdekes, utána a turisták figyelme mindig egy új sziget irányába fordul. Ilyen lehet idén Korfu mellett Zakintosz és Mikonosz. Csak nagy böngészőkedv és türelem szükséges ahhoz, hogy főszezonban, repülőúttal együtt egy háromcsillagos, félpanziós ellátást nyújtó hotelt elcsíphessünk 130 ezer forintért. A harmadik legkeresettebb nyaralási helyszín Olaszország lehet, de felkapottá vált Bulgária is, valamint egyre több magyar turista fedezi fel magának Máltát.

Az utazási irodák tapasztalatai szerint a magyar utas egyre igényesebb, de azért továbbra is szereti, ha nem kell túl sokat fizetni a nyaralásért. Összességében az a jellemző, hogy mostanában már nem a legolcsóbb hotel a legnépszerűbb, igaz, a külföldi utak esetében a lélektani határ sokaknál továbbra is százezer forintnál húzódik. Korábban a napozás volt az elsődleges szempont, ma már az is fontos, hogy a homok mellett valami látványosság is várja a nyaralókat.

Mikor váltsunk valutát a nyaraláshoz?

Vélhetően sok, a nyáron utazni vágyó örül annak a hírnek, hogy elemzők szerint a következő 1-3 hónapban valószínűleg nem nagyon kell figyelniük az árfolyamokat utazás előtt. Egy-egy kisebb, átmeneti ingadozás persze bármikor bekövetkezhet, de legfeljebb 1-2 százalékot nyerhetünk vagy veszthetünk a valutavásárlás időzítésével. „Igaz, hogy a forint érzékenyen reagál a piaci eseményekre, de a romlási esélye ma jóval kisebb, mint volt például 2006 első felében” – vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője, aki a következő három hónapra 250 forint körüli euróárfolyamot prognosztizál.

2. Olaszország

3. Franciaország

4. Görögország

5. Spanyolország

6. Ausztria

7. Németország

8. USA

9. Egyiptom

10. Tunézia

Gyűjtés: Europress -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!