Segítségnyújtás határok nélkül

Drámai képek érkeznek Románia keleti részéről. Tönkrement házak, feldúlt emberi sorsok jelzik a pusztító erejűvé felmagasodó víz útját. A térségben kibontakozó humanitárius akciók között szerencsére viszont egyre több olyan található, amely a jóérzésű magyar emberek segítőkészségét dicséri. A dél-moldvai Vrancea megyében megkezdte munkáját egy 12 tagú magyar katasztrófavédelmi csoport. A Magyar Vöröskereszt már átutalta a térségbe a magyar kormány által kiegészített adományát a rászorulóknak, s összeállította első segélyszállítmányát is.

A kezdeményezések nem maradtak visszhang nélkül: Tariceanu román miniszterelnök máris kiemelte, Magyarország volt az első az európai közösség államai közül, amelyik felajánlotta segítségét. Ez a történet a jövőbe mutat. Abba a jövőbe, amelyikben – vélhetően 2007. januárjától – Magyarország és Románia egyazon szövetségi rendszerben, uniós tagországként közösséget vállal-va, történelmi viszályait talán már maga mögött tudva építi újra államközi és személyközi kapcsolatait.

Ez persze nem zárja ki, hogy a magyar nemzet részét alkotó közösségek sorsára fokozottabban figyeljünk. Számunkra ma is az a kiemelt hír, mi a helyzet a moldvai magyar falvakkal. Hogy állja-e a sarat a Gyimes-bükköt a Tatros folyótól védő gát, s hogy a Bákó melletti falvak területét elönti-e a Szeret medrében összegyűlt víz.

A most útnak indított magyar segélyeket azonban nem a határon túli honfitársainknak szánták. És ez a leginkább biztató jel. Lett volna okunk azt hinni, hogy a magyar lakosság segítőkészségét visszavetették a közelmúlt magyar humanitárius akcióit lekicsinylő helyi reakciók. Ezek persze a politikusi ostobaság számlájára írandó tételek. Mégis: jó látni, hogy a segítőkész emberek számára nemcsak a határok, hanem a – politikusok által kijelölt – korlátok is átjárhatók.