Nincs több kegyelem

[caption id="" align="aligncenter" width="300"] Rénesné E. Trudi (39) ma már nem szeretne alkalmazottként dolgozni, mert most ő osztja be a feladatait és az idejét. Ezt nem szívesen adná fel.
[/caption]Vajon hajlandó-e a megbízóm munkaviszonyban is foglalkoztatni, vagy elveszítem a munkám? – kérdik ismét aggódva a vállalkozói szerződéssel dolgozók, hiszen június 30-án lejár az az idő, ameddig átalakíthatják a színlelt szerződéseket munkaviszonnyá. Rénesné E. Trudi a rajzfilm-stúdióban, ahol dolgozott, a honoráriumának a felét sem kapta kézhez a járulékok levonása után. És még szerencsésnek tartotta magát, hogy nem feketemunkásként alkalmazták. Ezért váltotta ki az egyéni vállalkozói igazolványt. Ma már nem adná fel a szabadságát.

„Elsősorban azoknál a munkatársaknál gondoltuk át, hogy maradjon-e meg a vállalkozói megbízási forma vagy változtassuk azt munkaviszonyra, akik tényleg nem kényszerből vállalkozók, hanem mert az ezzel járó függetlenség a megfelelőbb számukra – mondja egy nevét érthetően elhallgató gazdasági szolgáltató kft. ügyvezetője. – Ők ugyanis a saját nevükön adják a számlát, és a nyárra beígért munkaügyi ellenőrzéskor a legkönnyebb kiszúrni őket. Miközben azok, akiket azért nem jelentettünk be alkalmazottként, mert a munkabérük utáni adó- és egyéb terheket nem tudjuk kigazdálkodni, a legkevésbé megfoghatók. Ők ugyanis inkább hozzájuk közvetlenül nem köthető társaságokon keresztül veszik fel a járandóságukat.”

A Munka Törvénykönyve 2003. július elsejei módosítása óta sokadszorra alakul ki pánik a várható ellenőrzések miatt, mind a munkáltatók, mind az úgynevezett bújtatott munkavállalók körében. „Vajon megbüntetnek-e?” – kérdik. Illetve: „Vajon hajlandó-e a megbízom így is alkalmazni, vagy elveszítem a munkahelyem?” Az eredeti szigorítás célja az volt, hogy a kormány megvédje és visszaterelje a munkaviszonyban állók közé a kényszervállalkozókat. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb. Csak a törvény szigora nem elég a megoldáshoz. Fuvarozók, biztonsági őrök, zenészek, ügynöki munkát végzők, a tömegkommunikációban, a színházakban dolgozók és más szellemi foglalkozásúak várják a döntést. Elsősorban azok, akik mint vállalkozók lemondanak a szabadságról, a végkielégítésről vagy a felmondási védelemről. Cserébe viszont általában nem kötelező naponta bejárniuk a munkahelyükre. Nem osztják be őket ügyeletbe. Nem kérik számon rajtuk, hogy miért vállalnak az adott feladat mellett mást is. S lényegében saját maguk osztják be a munka- és a szabadidejüket.

Kényszervállalkozók: azok, akik alkalmazotti munkahely hiányában, kényszerből fogtak vállalkozásba. De azok is, akiket munkáltatójuk kényszerített számla adására. Aztán kiderült, hogy az önállóság feladását távolról sem minden szakmában tekintik célnak.