Több ezer élet a tét

2022.05.11. 19:10

Véradásra és elsősegélynyújtásra buzdít a Médiaunió

Az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány, amely az erről szóló kampányplakátját a közösségi oldalán tette közzé.

Mentés másként - rajtad is múlik! címmel indított kampányukban rámutatnak arra, hogy a magyarok többsége nem mer elsősegélyt nyújtani, pedig ezerből legalább négyszáz ember megismerte már elméletben az újraélesztés technikáját. 

Ha abban a bizonyos "arany öt percben", az összeesés utáni pillanatokban azonnal megkezdenék az újjáélesztést, évente több ezer magyar ember életét lehetne megmenteni 

- hívja fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány a mentők napján, május 10-én indított kampányában.
Közleményükben azt írták: a több mint két éve tartó koronavírus-járvány a mi életünket is átalakította. Az oltások, a maszkviselés, az orvosok, az ápolók és valamennyi egészségügyi dolgozó emberfeletti munkája rávilágított arra, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk, és milyen könnyen kiszolgáltatottakká válhatunk, ha nagy a baj.
Ugyanakkor a járvány azt is megmutatta, mennyire fontos a szűkebb és tágabb környezetünk iránti felelősségvállalás és bizonyos esetekben az azonnali segítségnyújtás - fűzték hozzá.
Az alapítvány ezzel indokolta, hogy idén az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságát szeretnék népszerűsíteni. 

Itt az ideje, hogy "másként" gondolkodjunk az elsősegélyről, és elhiggyük, hogy nem csak az orvosok tudnak életet menteni 

- fogalmaztak.
A KSH adatai szerint 4 millió autó van Magyarországon, legalább ennyi jogosítvány, vagyis ezerből legalább négyszáz ember tudna újraéleszteni, mégis ezer emberből mindössze tizenheten tudnak és mernek is segíteni - hívta fel a figyelmet az alapítvány.
Kiemelték, hogy 

évente 7-8 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, ha azonban a környezetükben lévők megpróbálnák az újraélesztést, akár 5 ezren is életben maradhatnának.


Magyarországon minden tizedik percben kap stroke-ot valaki, ezért nagyon fontos a stroke tüneteinek időbeli felismerése is, hiszen ha 4 órán belül a stroke-centrumba kerül a beteg, sokkal nagyobb eséllyel gyógyul meg - írták.
Az alapítvány arra is rámutatott: 

Magyarországon az emberek döntő többsége egyszer sem ad vér életében, pedig egyetlen véradással három emberen lehet segíteni. Fontos lenne, ha valaki elmegy vért adni, ne csak egyszer tegye, hanem legyen rendszeres véradó, úgy tud a legtöbbet segíteni.
A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy minden évben nyilvánosságot biztosítson valamelyik fontos társadalmi ügynek. Az elmúlt években - többek között - a műanyag palackok szelektív gyűjtésének fontosságára, az élelmiszer-pazarlás csökkentésére hívták fel a figyelmet, tavaly pedig a koronavírus-járvány pozitív társadalmi tanulságaira koncentráltak - közölték.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!