Közélet

2017.06.27. 18:13

Már hatmillió balesetmentes munkaóránál tart a BorgWarner

5,5 millió forintos jutalomban részesült az oroszlányi BorgWarner, miután újabb egymillió munkaóra telt el balesetmentesen a gyárban. A cég ezúttal is civil szervezetek részére ajánlotta fel az összeget.

M. K.

Rendkívüli, egyedülálló teljesítmény a BorgWarner cégcsoporton belül, hogy valamelyik gyárban sorrendben hatodszor ünnepelhetik, hogy egymillió munkaóra telt el balesetmentesen. Oroszlányban ez történt kedden.

– Mindig más helyszínen adjuk át a díjat, nem véletlenül – mondta Bogár Attila, a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, ez is jelzi az utóbbi fél évtized dinamikus fejlődését. Amíg 2012-ben 800 körüli volt Oroszlányban az autóipari cég dolgozóinak száma, mostanra 1600 körüli. A tervek szerint a következő évek során ez újabb hatszázzal növekszik.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A támogatott civil szervezetek képviselői együtt a színpadon (Fotó: P. A.)
[/caption]

James Verrier, a BorgWarner cégcsoport elnök-vezérigazgatója megköszönte minden dolgozónak az óriási teljesítményt, az igazi csapatmunkát, és hasonló folytatást kívánt. Elmondta, hogy az első öt alkalomhoz hasonlóan most is 20 000 dollárt kapott a magyarországi gyár, amit jótékony célokra ajánlanak fel.

A dolgozók szavaztak arról, hogy most kik kapjanak támogatást. Figyelembe vették, hogy 2017 a rászorulók, ezen belül a gyermekek éve. Ennek szellemében az SOS Gyermekfalvak 2,5 millió forint, az Oroszlányi Önkormányzati Szociális Szolgálat és, a Komárom-Esztergom Megyei Gyermekvédelmi Központ TEGYES és Általános Iskola másfél-másfél millió forintot kap. Az érintettek a színpadon is bemutatkoztak.

További részletek a szerdai 24 Órában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!