Közélet

2017.06.27. 06:18

Tatán okosváros-fejlesztési program indul

A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 keretén belül Tata lesz azon kísérleti programok egyik helyszíne, ahol okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódó eljárásokat fejlesztenek ki és vezetnek be.

MTI

A programért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás hétfőn egy tatai konferencián hangsúlyozta, az egész országban legalább nyolc-tíz helyszínen szeretnének kísérleti projekteket indítani. Az okosváros-fejlesztési program helyszíne nemcsak város lehet, hanem nagyobb szintű települési együttműködés is.

A fejlesztések érdekében jelentős képzési programokat indítanak, első körben a közigazgatásban dolgozó csaknem 60 ezer ember legalább egy százalékát szeretnék elérni, nekik tartanának továbbképzéseket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével.

Deutsch Tamás azt mondta, a fejlesztések figyelembe veszik a jó európai gyakorlatokat, nem Budapestről, normatív eszközökkel szeretnék az önkormányzatok fejlesztési irányait megszabni, hanem tiszteletben tartják a települések autonómiáját. A program a Kárpát-medencei, többségi magyar települések számára is elérhető lesz.

A konferencián a tatai település- és térségfejlesztés szakmai központjának létrehozása érdekében együttműködési megállapodást kötött a város önkormányzata, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az Edutus Főiskola és Budapest XVII. kerületének önkormányzata.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!