Közélet

2017.05.29. 07:43

Szeptemberben kezdődik az új, komáromi Duna-híd építése

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban beszélt arról, hogy egyre keményebb világgazdasági versenyben Magyarországnak és Szlovákiának is alapvető gazdasági érdeke, hogy a két ország közötti (infrastrukturális) összeköttetések javuljanak.

MTI

A magyar diplomácia vezetője Pozsonyban - az ott zajló Globsec biztonságpolitikai fórumon - a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) külügyminisztereinek közös panelbeszélgetésén vesz részt, majd több kétoldalú megbeszélést is folytat, ezek egyikét Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel. Ennek a találkozónak az egyik kiemelt témája a két országot összekötő infrastrukturális kapcsolatok számának további növelése és a már megkezdett beruházások felgyorsítása.

Szijjártó Péter elmondta: a két ország közti infrastrukturális kapcsolatok sűrűbbé tétele egyebek mellett a régióba érkező külföldi beruházásokért folytatott küzdelem összefüggéseiben is rendkívül fontos.

- Akármelyikünk is nyerjen meg egy beruházást, abból a másiknak is tudnia kell profitálni- világított rá a külügyminiszter. Kifejtette: a határ mentén létesülő beruházások a határ mindkét oldalán hatással vannak az ott élőkre és a helyi munkaerőpiacra is.

A két ország közötti infrastrukturális kapcsolatok bővítését érintő tervekről Szijjártó Péter elmondta: a Komáromot és Révkomáromot összekötő, 91 millió eurós beruházásnak tervezett híd építése szeptemberben elindul, egy új Ipoly hídra nemrégiben adták be a pályázatot az EU-hoz, ezenfelül négy továbbit, valamint egy újabb kompkapcsolatot is tervbe vettek, akárcsak újabb határátkelők megnyitását. Utóbbiak esetében az a célkitűzés, hogy a két ország közötti határátkelők sűrűsége megközelítse az európai átlagot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!