Kék hírek, bulvár

2017.05.23. 16:03

Tíz év fegyházat kapott a fémtolvaj, aki miatt felrobbant egy táti családi ház

Tíz év fegyházra ítélt a Tatabányai Törvényszék kedden egy férfit, aki 2014 januárjában két társával ellopott egy nyomás alatt álló gázcsövet egy családi ház alagsorából Táton, emiatt az épület megtelt gázzal és felrobbant. Az ítélet csak a harmadrendű vádlott esetében emelkedett jogerőre.

MTI

A vádlott és két társa a néhány méter rézcső ellopásával 15 ezer forintos kárt okozott. A lopás okozta robbanás következtében azonban a háromszintes lakóház megsemmisült, emellett további 25 ház és két jármű rongálódott meg, a vádirat szerint csaknem hetvenmillió forint értékben - ismertette az eljáró bíró.

Élő András hozzátette, mindhárom vádlott felismerte, hogy gázrobbanás következhet be. A harmadrendű vádlott a szivárgást észlelve el is ment a helyszínről, az első- és a másodrendű vádlott pedig semmit nem tett azért, hogy a megakadályozza a legalább kilenc órán át tartó gázömlést.

A vádlottak tudták, hogy a sértett hosszabb ideig nem tartózkodik táti házában, ezért több alkalommal bementek az ingatlanba, és először fémtárgyakat, majd különféle ingóságokat loptak el. Amikor az alagsorban megbontották a nyomás alatt áll gázvezetéket, a földgáz felszivárgott a tetőtérig, majd az ott tárolt fagyasztóláda kikapcsolódása során kialakult szikra berobbantotta a gázelegyet. A robbanásban senki sem sérült meg, de a ház megsemmisült.

A Tatabányai Törvényszék az elsőrendű vádlottat közveszélyokozás és lopás miatt többszörös visszaesőként tíz év fegyházbüntetésre ítélte. A férfi feltételes szabadlábra nem bocsátható, mert korábban 13 év fegyházra ítélték és ezt a cselekményt feltételes szabadulása idején követte el.

A másodrendű vádlott közveszélyokozás és lopás miatt öt és fél év börtönbüntetést kapott, ő a bűncselekményt próbára bocsátás ideje alatt követte el. A harmadrendű vádlottat csak lopás miatt marasztalták el, egy év börtönre ítélték, a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztve.

A törvényszék az első- és a másodrendű vádlottat egyetemlegesen csaknem 45 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte.

 Az ítélet a harmadrendű vádlott esetében jogerőre emelkedett. Az első- és a másodrendű vádlott enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!