Közélet

2017.05.11. 14:16

Megdöbbenhettek a diákok a mai angolérettségin

Ma reggel az angol írásbeli feladatok megoldása várt az érettségizőkre, akiket valószínűleg kellemetlen meglepetés ért, mikor elolvasták a feladatokat: volt, ami inkább felsőfokú nyelvvizsgára való volt középszintű érettségi helyett.

Sz. Sz.

A nyelvhelyességi feladat problémát okozhatott a diákoknak, amelyben voltak olyan nyelvtani kérdések, amelyeket leginkább felsőfokú nyelvvizsgán szoktak feltenni, így emiatt érezhetik úgy a tanulók, hogy nem a tanagyaghoz igazították az érettségi ezen részét, de a szövegértéssel kompenzáltak, hiszen olyan kérdéseket tettek fel, amelyek a megadott két szöveg elolvasása nélkül is könnywen megválaszolhatók voltak.

Az íráskészséget mérő rész viszont kárpótolta a diákokat az olvasásélmény elmaradásáért, olyan hosszadalmas feladatleírást kaptak. Az első feladat egy hirdetésre való jelentkezés volt, amelyben cambridge-i diákként kellett önkéntesnek jelentkezniük egy körülbelül 80-100 szavas levélben a megadott szempontok alapján. A második részben egy barátjuktól kapott levélre kellett válaszolniuk hosszabban, 100-120 szóban kifejtve gondolataikat. Itt négy szempontot adtak meg segítségül annak kifejtéséhez, hogyan reagálnának, ha valaki a társaságukban zavaróan, furcsán viselkedne, írta az eduline.hu.

Az önkéntesség napjainkban népszerű téma, sok helyütt lehet olvasni, hallani róla, számos tájékoztatót tartottak róla a Komárom-Esztergom megyei középiskolások körében is, így a témaválasztás szerencsés. Az, hogy miért pont Cambridge-re esett a választás, volt-e valamilyen szándéka ezzel a feladat írójának, nem tudni, de az elképzelhető, hogy a tanulókban ez zavart keltett. A második feladat témája már kevéssé jó, mert több gondolkodást és elmélyülést kíván, amire nem biztos, hogy az érettségin van idő. Jobb lett volna egy semlegesebb témát megadniuk, hogy a diákok könnyebben összeszedhessék az érveiket, és valóban az írásra tudjanak koncentrálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!