Közélet

2017.05.07. 18:16

Cseke Norbert: „Ez az elismerés nem csak az én érdemem...”

Cseke Norbert törzszászlós 19 éve dolgozik tűzoltóként. A napokban nagy megtiszteltetés érte, Pintér Sándor belügyminisztertől ugyanis átvehette az Év tűzoltójának járó elismerést. Ez szolgáltatott apropót, hogy leüljünk beszélgetni a törzszászlóssal, aki egyben az A szolgálati csoport szerparancsnoka is.

Barcs Bence

– Mikor döntötte el, hogy tűzoltó lesz?
– Gyerekkorom óta tudtam, hogy tűzoltó akarok lenni. A műszaki végzettségem miatt is közel áll hozzám ez a szakma. A katonaságnál találkoztam egy idősebb tűzoltóval, és végül az ő hatására jelentkeztem 1998 májusában. Sok gyerek álma, hogy tűzoltó legyen, nekem szerencsére megadatott. Első bevetésem egy oroszlányi bozóttűz volt. Nagyon izgultam, folyton az idősebb kollégáimat lestem, mit is csinálnak. Nagyjából hat–nyolc év szolgálat után mondhatja el egy tűzoltó, hogy már látott ezt-azt. Minden eset, minden helyszín, minden mentés más, mindig a váratlanra kell számítani, de egy jól felkészült csapattal ezeket meg lehet oldani.

– Mi volt a legrázósabb dolog, amit látott?
– Az egyik erősségemnek azt tartom, hogy el tudom választani a szakmát az érzelmektől, ha azonban kisgyerekek sérülnek, vagy halnak meg, az mindig szíven szúr. De nem csak engem, mindenkit az állományban. Kemény volt a 2013-as márciusi havazás is, akkor szinte végig kinn voltam az autópályán. Tatabánya védelme volt a feladatom.

[caption id="" align="alignright" width="350"] „A díj nem csak az én érdemem, hanem nagyon komoly csapatmunka eredménye” (Fotó: Puskás Alexa)
[/caption]– Mit érzett, mikor megtudta, hogy az Év tűzoltója lett?
– Nagy volt a titkolózás ezzel kapcsolatban körülöttem, nem tudtam semmit erről az egészről, csak annyit, hogy pénteken tízre fel kell mennem a Belügyminisztériumba, mégpedig egyenruhában. Egészen addig nem sejtettem semmit, amíg Pintér Sándor belügyminiszter szájából el nem hangzott a nevem. Nagyon meglepődtem, először el sem akartam hinni. Nehezen köthető egy emberhez egy ilyen díj, hiszen a mi szakmánkban nagy jelentősége van a bajtársiasságnak, a kollegalitásnak. Fontos, hogy számíthassak azokra, akikkel együtt dolgozom. Nagyon örülök ennek a kitüntetésnek, de ez nem csak az én érdemem, hanem nagyon komoly csapatmunka eredménye. Ugyanakkor hátradőlni sem szeretnék. A mi szakmánk nagyon gyorsan változik, nyilván a kor követelményei is ezt kívánják meg. Minden új technológiára fel kell készülnünk, de természetesen a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Szeretném a fiataloknak átadni a tudásomat és a tapasztalatomat.

– A családja hogyan viszonyul a hivatásához?
– Van egy három és fél, illetve egy négy és fél éves fiam, ők nagyon örülnek, hogy az édesapjuk tűzoltó, és természetesen a kis tűzoltóautótól a játéksisakig mindenféle játék megtalálható otthon. A családom teljes mértékben mellettem áll, a szüleim is büszkék rám. Ez a támogatás, amit a családomtól kapok, nagyon sokat jelent számomra.

– Jut ideje hobbira?
– Szerencsére igen. Nagyon szeretek túrázni, a természetet járni. Várgesztesi vagyok, rengeteg szép hely van errefelé, a kilátó, a vár... Amerre néz az ember, erdőt lát. Csodálatos a környezet! Ha csak tehetem, a kutyám társaságában nekiindulok a vidéknek, olykor még rossz időben is.

Cseke Norbert

Született: Tata, 1978. június 4.

Iskolák: Várgesztesre és Vértessomlóra járt általános iskolába, és a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziumban érettségizett. 2002-ben tűzoltótechnikusi végzettséget szerzett a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, Budapesten.

Kedvenc étel: töltött káposzta tejföllel.

Kedvenc film: vígjátékok.

Kedvenc olvasnivaló: szakfolyóiratok.

Iskolák: Várgesztesre és Vértessomlóra járt általános iskolába, és a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziumban érettségizett. 2002-ben tűzoltótechnikusi végzettséget szerzett a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, Budapesten.

Kedvenc étel: töltött káposzta tejföllel.

Kedvenc film: vígjátékok.

Kedvenc olvasnivaló: szakfolyóiratok. „A díj nem csak az én érdemem, hanem nagyon komoly csapatmunka eredménye” (Fotó: Puskás Alexa) Fotó: P. A. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!