Közélet

2017.04.25. 15:16

Klímaváltozásról tartott szakmai konferenciát a megyei önkormányzat

Nagyszabású konferenciával folytatta a szemléletformálási akciók sorát a megyei önkormányzat: a klímaváltozásról, a klímaalkalmazkodásról és a megyei klímastratégia készítésének folyamatáról hallhattak előadásokat a résztvevők, és sor került a megyei rajz- és fotópályázat nyerteseinek díjazására is.

kemma.hu

A megyei önkormányzat KEHOP-os forrásból egy 18 hónapos futamidejű projektet valósít meg „Komárom-Esztergom megyei klímastratégia készítése és éghajlat-változási platform létrehozása” címmel, 30 millió Ft európai uniós támogatásból.

 

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke megnyitó beszédében elmondta, a projekt végére elkészülő Komárom-Esztergom megyei klímastratégia fontos eszköze lehet többek között a megyei klímavédelmi törekvések megvalósításának is. „A projektünk azonban nemcsak erről szól, fontos szerepet tulajdonítottunk ugyanis a szemléletformálásnak is. Már sikeresen túl vagyunk a projekt arculatát meghatározó projektlogó pályázaton, valamint az óvodai és általános iskolai rajzpályázat, a középiskolai fotópályázat is kiértékelésre került. A héten pedig kezdetét vette a középiskolai diák energiahatékonysági menedzser-képzésünk is, ami egyedülállónak számít” – számolt be az eddigi eredményekről.

Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, ma olyan kort élünk, hogy azok számára lehetőség a fennmaradás esélye, akik a körülöttünk lévő változásokra fel tudnak készülni, tudatosan tudják értékelni és mérlegelni azt és a következményekre is van cselekvési tervük. Különösen így van ez a klímaváltozással. „Ez a kérdés kicsit több is, mint felelősség kérdése, elkötelezettség és hivatás kérdése” – mondta. Hangsúlyozta, a felelősség nem csak azt jelenti, hogy a program keretében valamit tennünk kell, és papírt kell készíteni az íróasztalfióknak, hiszen olyan összetett változásokra kell készülni, amelyhez cselekvő közösségek, és azok partnersége kell.

A konferencia további részében Borsó Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke, a projekt vezetője ismertette a pályázati kiírás részleteit, és tájékoztatást tartott a projekt eddigi menetéről. „ A munka a pályázat lezárulása után sem áll meg, a platform irodát a jövőben is szeretnénk működtetni. Fontos és szép munka ez” – mondta el a terveikről.

Előadását a Klímabarát Települések Szövetségétől Dr. Czira Tamás fenntarthatósági szakértő felszólalása követte, aki a szervezet tevékenységének bemutatása után a klímaváltozás legfontosabb globális adatait ismertette.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A konferencián díjazták a pályázat nyerteseit
[/caption]

A megyei klímastratégia készítésének folyamatát Oletics Zoltán, a Magyar Innováció és Hatékonyság NKFT előadója ismertette, majd Pungor Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vízügyi és Természetvédelmi Főosztályának osztályvezetője beszélt.

A konferencia utolsó részében a megyei önkormányzat által meghirdetett rajz- és fotópályázat nyerteseinek díjazása következett. A megyei rajzpályázatra 57, a középiskolások fotópályázatára 50 pályamű érkezett.

Megyei óvodai rajzpályázat díjazottak:
KÜLÖNDÍJAK:
Mocsai Kiscsillag Óvoda
Samufalvi Óvoda és Bölcsőde
Nyergesújfalui Napsugár Óvoda
Stankovics Júlia (Turul Óvoda, Nyuszi Csoport, Tatabánya)
Geiszler Gergő (Református EGYMI, Tatabányai Tagintézmény)
Králik Hanna Lili (Nyergesújfalui Bóbita Óvoda és Bölcsőde Óvoda utcai Telephely, Katica Csoport)
Stefanek Amanda (Pilismaróti Mesevár Óvoda, Nagycsoport)
Steindl Anna (Esztergomi Aranyhegyi Óvoda)

HELYEZETTEK:
1. Horváth Nelli Zsófia (Komáromi Tóparti Óvoda, Nyuszi csoport)
2. Szatai Léna, Ujvári Dániel (Lábatlani Zengő Óvoda és Bölcsőde Nagycsoport)
3. Katona Luca (Kertvárosi Óvoda, Tatabánya)

Középiskolai fotópályázat díjazottai:
1. Mécses Arnold (Tatabányai Szakképzési Centrum Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Esztergom)
2. Kántor Balázs (Jókai Mór Gimnázium 11/A, Komárom)
3. Koncz Enikő (Tatabányai Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium, Komárom)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!