Közélet

2017.04.23. 10:18

Elhunyt Földi Imre olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója

Április 23-án, 78 éves korában elhunyt Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő, Tatabánya Prima Primissa Díjas díszpolgára.

kemma.hu

Földi Imre: 5 olimpia, 13 Eb, 10 vb

Földi Imre 1938-ban született Kecskeméten. Öt olimpián, 10 világbajnokságon és 13 Európa-bajnokságon szerepelt, 35-ször javított világcsúcsot. Öt olimpiai részvételével is világcsúcstartó a sportágban, minden alkalommal pontszerző helyen végzett.

Légsúlyban,Olaszországban, az 1960-as nyári olimpiai játékokon 6. helyezésével pontszerző. Az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikói ötkarikás játékokon ezüstérmet szerzett. 1972-ben a müncheni olimpián világcsúccsal nyert olimpiai bajnoki címet. Az aktív sportolást egy nem várt kellemetlen sérülés miatt 1977-ben fejezte be.

2009-ben a felújított tatabányai sportcsarnokot róla nevezték el, 2015-ben pedig a Dózsa-iskola tornatermét. 1976-ban a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői oklevelet szerzett, és visszavonulása után, 1988-ig aTatabányai Bányász súlyemelő-szakosztályának edzője volt.

Földi Imre halálhírét Tatabánya önkormányzata adta hírül, a sportolót  város saját halottjának tekinti. Mint írták, a sportember a hűség és a kitartás példaképe volt, hiszen miután 17 évesen szülővárosából, Kecskemétről Tatabányára került és a Bányász súlyemelője lett 1955-ben, mindvégig kitartott klubja mellett versenyzőként, edzőként egyaránt.

Egy pillanatra sem adta fel álmait, és első olimpiájának, az 1960-as rómainak a hatodik helye, majd az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikóvárosi játékok ezüstjei után a csúcsra ért: 1972-ben, Münchenben az olimpiai dobogó tetejére állhatott az 56 kilogrammosok mezőnyében, ráadásul világrekorddal - a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoki címét kiérdemelve.

Mestere, Csonka Ferenc, amikor levitte a Bányász súlyemelő-szakosztályához, azt mondta Gere Sándor edzőnek: ebből a kis emberből nagy bajnok lehet még.

Földi Imre húszszor javított világcsúcsot, öt olimpián egy arany- és két ezüstérmet nyert, ötszörös világbajnok. Tagja volt a Halhatatlanok Klubjának, kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend közép- és tisztikeresztjét, a MOB Olimpiai aranygyűrűjét, a Magyar Örökség-díjat. 2005-ben az évszázad súlyemelőjévé választották, 2007-ben pedig a Nemzet Sportolója lett, legutóbb pedig Prima Primissima Díjas.

Tatabányán az ő nevét viseli sportösztöndíj, a sportcsarnok, valamint a Dózsa-iskola egyik tanterme.

Tatabánya Ezüst Turul-díjasának, díszpolgárának nevét nem csak a róla elnevezett városi sportcsarnok és a sportösztöndíj őrzi majd, emléke a tatabányaiak szívében örökké élni fog.

Légsúlyban,Olaszországban, az 1960-as nyári olimpiai játékokon 6. helyezésével pontszerző. Az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikói ötkarikás játékokon ezüstérmet szerzett. 1972-ben a müncheni olimpián világcsúccsal nyert olimpiai bajnoki címet. Az aktív sportolást egy nem várt kellemetlen sérülés miatt 1977-ben fejezte be.

2009-ben a felújított tatabányai sportcsarnokot róla nevezték el, 2015-ben pedig a Dózsa-iskola tornatermét. 1976-ban a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői oklevelet szerzett, és visszavonulása után, 1988-ig aTatabányai Bányász súlyemelő-szakosztályának edzője volt. Földi Imre -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!