Kultúra

2017.04.14. 07:00

Megjelent Ladányi András új kötete

A Jó szerencsét! Emlékévhez kötődően, az önkormányzat pályázati támogatásával jelent meg Ladányi András 37. könyve. A Bányász vagyok... című interjúkötetet a Tatabányai Múzeumban mutatták be – stílszerűen a Szent Borbála emlékeit őrző kiállítás és a MÁK Rt. történetét bemutató tárlat tárgyai, szobrai, képmásai előtt.

Veizer Tamás

A Tatabányai Múzeum és a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Tatabányai Szövetségének közreműködésével, ünnepi hangulatban mutatták be Ladányi András: Bányász vagyok... című kötetét.

Sokan voltak kíváncsiak az író, költő, szerkesztő és fotográfus immár 37. kötetére. Pál Gabriella múzeumigazgató köszöntője után Kiss Vendel történész segített, hogy az érdeklődők – az egykori pályatársak, bányászok és „civil” érdeklődők – jobban megismerjék a kötet szerzőjét, azt a hátteret, amely révén megszülethetett a személyes hangvételű könyv.

Schmidt Csaba polgármester a Jó szerencsét! Emlékév fontos állomásairól beszélt. Mint felvázolta, az első csillés szenet 1896. december 24-én hozták fel azon a helyen, amelyet később Ótelepnek, még később Tatabányának neveztek el, és a településegyüttest – Alsógallát, Felsőgallát, Bánhidát és Tatabánya községet – 1947 októberében egyesítették várossá.

A 120. és a 70. évforduló között az emlékévben számtalan esemény emlékeztet a bányászmúltra: ezek sorában az egyik az az önkormányzati pályázat, amelyet a bányászmúltat bemutató irodalmi alkotások megírására írtak ki. Az emlékévvel az volt a cél, hogy átélhetővé tegye a múltat, megőrizve mutassa be a tárgyi emlékeket, azt a szakmai örökségét, amelyet a bányászattal együtt fejlődő későbbi város megőrzött.

A tíz pályamunka közül az egyik a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Tatabányai Szövetsége által elnyert pályázat, amely révén megszülethetett Ladányi András izgalmas kötete: a kiadás részleteit hozzászólásában Vasas Mihály, a BDSZ helyi elnöke bontotta ki.

Új nézőpontot tárt fel Bencsik János országgyűlési képviselő, amikor a bányavidékre „messziről érkezett emberként” arról beszélt, milyen emberi, gazdasági és társadalmi elvárások, kényszerűségek és lehetőségek késztették évtizedekkel ezelőtt az Alföldön és másutt élő fiatalokat, hogy bányásznak jöjjenek.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Ladányi András 1977-től a Bányamunkás című lapot szerkesztette, publikált a Dolgozók Lapjánál is (Fotó: Cs. R.)
[/caption]

A várost később jól kiismerő előadó úgy fogalmazott, hogy Ladányi András ebben könyvében izgalmas társadalmi mélyfúrást végzett, olyan élettörténeteket hozott az olvasók közelébe, amelyek mély emberi oldalukról mutatta be a bányászokat.

A kötet bemutatóján – amelynek megjelenését támogatta Bársony László, OMBKE Tatabányai Helyi Szervezetének elnöke is – Gengeliczky László előadóművész elszavalta a szerző Bányász vagyok című költeményét, a barát és költőtárs nevében Szepesi Zsuzsanna költő méltatta a Ladányi Andráshoz kötődő szakmai és baráti kapcsolatait, azokat az élményeket, amelyek a bányásztársadalomhoz kötötték. Végül elmondta a Bányászősök című versét.

A bemutatón Zsirai László költő a legújabb kötet írásait, valamint Ladányi András korábbi munkáit méltatta kritikusként és kollégaként. A program végén a szerző dedikálta művét.

A bányászból főszerkesztő

A szerző, Ladányi András szerint számára azért is különleges élmény volt a könyv elkészítésének folyamata, mert igazi időutazás részesévé lehetett: 40–50 évet kalandozhatott vissza a múltba, amikor társaival együtt vájártanulóként készültek a későbbi bányászlétre. Később valamennyiük sorsa érdekesen alakult: volt, aki bányászként, mások hosszas tanulmányaik révén mérnökként dolgoztak a szénkitermelés megszüntetéséig, volt, akik máshová kerültek, vagy akik élsportolóként öregbítették (szűkebb) hazánk hírnevét, mint Földi Imre. Érdekesen alakult Ladányi András személyes sorsa is, aki 1977-től a fővárosban a BDSZ lapját, a Bányamunkás című lapot szerkesztette, közben számos helyen publikált, kezdetben lapunk elődjénél, a Dolgozók Lapjánál is. A jelenleg 37 kötettel büszkélkedő alkotó legújabb kötetein dolgozik.

Ladányi András 1977-től a Bányamunkás című lapot szerkesztette, publikált a Dolgozók Lapjánál is (Fotó: Cs. R.) -->

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!