2017.04.14. 07:00
Megjelent Ladányi András új kötete
A Jó szerencsét! Emlékévhez kötődően, az önkormányzat pályázati támogatásával jelent meg Ladányi András 37. könyve. A Bányász vagyok... című interjúkötetet a Tatabányai Múzeumban mutatták be – stílszerűen a Szent Borbála emlékeit őrző kiállítás és a MÁK Rt. történetét bemutató tárlat tárgyai, szobrai, képmásai előtt.
Sokan voltak kíváncsiak az író, költő, szerkesztő és fotográfus immár 37. kötetére. Pál Gabriella múzeumigazgató köszöntője után Kiss Vendel történész segített, hogy az érdeklődők – az egykori pályatársak, bányászok és „civil” érdeklődők – jobban megismerjék a kötet szerzőjét, azt a hátteret, amely révén megszülethetett a személyes hangvételű könyv.
Schmidt Csaba polgármester a Jó szerencsét! Emlékév fontos állomásairól beszélt. Mint felvázolta, az első csillés szenet 1896. december 24-én hozták fel azon a helyen, amelyet később Ótelepnek, még később Tatabányának neveztek el, és a településegyüttest – Alsógallát, Felsőgallát, Bánhidát és Tatabánya községet – 1947 októberében egyesítették várossá.
A 120. és a 70. évforduló között az emlékévben számtalan esemény emlékeztet a bányászmúltra: ezek sorában az egyik az az önkormányzati pályázat, amelyet a bányászmúltat bemutató irodalmi alkotások megírására írtak ki. Az emlékévvel az volt a cél, hogy átélhetővé tegye a múltat, megőrizve mutassa be a tárgyi emlékeket, azt a szakmai örökségét, amelyet a bányászattal együtt fejlődő későbbi város megőrzött.
A tíz pályamunka közül az egyik a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Tatabányai Szövetsége által elnyert pályázat, amely révén megszülethetett Ladányi András izgalmas kötete: a kiadás részleteit hozzászólásában Vasas Mihály, a BDSZ helyi elnöke bontotta ki.
Új nézőpontot tárt fel Bencsik János országgyűlési képviselő, amikor a bányavidékre „messziről érkezett emberként” arról beszélt, milyen emberi, gazdasági és társadalmi elvárások, kényszerűségek és lehetőségek késztették évtizedekkel ezelőtt az Alföldön és másutt élő fiatalokat, hogy bányásznak jöjjenek.
[caption id="" align="aligncenter" width="650"]
Ladányi András 1977-től a Bányamunkás című lapot szerkesztette, publikált a Dolgozók Lapjánál is (Fotó: Cs. R.)
[/caption]
A várost később jól kiismerő előadó úgy fogalmazott, hogy Ladányi András ebben könyvében izgalmas társadalmi mélyfúrást végzett, olyan élettörténeteket hozott az olvasók közelébe, amelyek mély emberi oldalukról mutatta be a bányászokat.
A kötet bemutatóján – amelynek megjelenését támogatta Bársony László, OMBKE Tatabányai Helyi Szervezetének elnöke is – Gengeliczky László előadóművész elszavalta a szerző Bányász vagyok című költeményét, a barát és költőtárs nevében Szepesi Zsuzsanna költő méltatta a Ladányi Andráshoz kötődő szakmai és baráti kapcsolatait, azokat az élményeket, amelyek a bányásztársadalomhoz kötötték. Végül elmondta a Bányászősök című versét.
A bemutatón Zsirai László költő a legújabb kötet írásait, valamint Ladányi András korábbi munkáit méltatta kritikusként és kollégaként. A program végén a szerző dedikálta művét.
A bányászból főszerkesztő
A szerző, Ladányi András szerint számára azért is különleges élmény volt a könyv elkészítésének folyamata, mert igazi időutazás részesévé lehetett: 40–50 évet kalandozhatott vissza a múltba, amikor társaival együtt vájártanulóként készültek a későbbi bányászlétre. Később valamennyiük sorsa érdekesen alakult: volt, aki bányászként, mások hosszas tanulmányaik révén mérnökként dolgoztak a szénkitermelés megszüntetéséig, volt, akik máshová kerültek, vagy akik élsportolóként öregbítették (szűkebb) hazánk hírnevét, mint Földi Imre. Érdekesen alakult Ladányi András személyes sorsa is, aki 1977-től a fővárosban a BDSZ lapját, a Bányamunkás című lapot szerkesztette, közben számos helyen publikált, kezdetben lapunk elődjénél, a Dolgozók Lapjánál is. A jelenleg 37 kötettel büszkélkedő alkotó legújabb kötetein dolgozik.
Ladányi András 1977-től a Bányamunkás című lapot szerkesztette, publikált a Dolgozók Lapjánál is (Fotó: Cs. R.) -->
