Kultúra

2017.03.27. 06:56

Hetedszer rendezték meg a Báboda Napokat Komáromban

Pénteken Sári Lászlóné bábjait állították ki, szombaton pedig bemutatkozott a szőnyi Kemence Bábcsoport gyerekcsapata.

D. M.

A polcon felnőttként tekintve rájuk bábok, de a gyerekek fantáziájában (és a paraván mögött) életre kelve kerek egésszé teszik a világot, olyanná, ahol nincsenek határok a képzelet és valóság, a lehetséges és lehetetlen között.



A VII. Báboda Napok gyermek zsivajától volt hangos a város Közösségi Házának Nagyterme a hétvégén. Horváth Krisztina, a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. közművelődési szakembere által 2010 óta minden tavasszal megrendezett, és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával létrejött bábos fesztiválon az előadások és Sára Lászlóné bábjainak kiállítása mellett kézműves játszóház teremtett mesés világot.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Mesés utat bejárva érkeztek Komáromba Sára Lászlóné bábjai, s hogy milyen sikerük volt, az arcokra van írva (Fotó: D.M.)
[/caption]

– Az elmúlt öt évben tudatosan a március 24-i Bábszínházi Világnaphoz közeli, hétvégi napokon tartottuk a Bábodát, amely idén szerencsésen erre a pénteki napra esett. Ma a Sára Labor felnőtt bábosai adják elő Kipling Dzsungel könyvének fehér fóka történetét a város intézményeiből szervezetten meghívott mintegy kétszáz óvódásának, iskolásának. Az Öko-kalandtól a Népmese napjáig közösségi programjaink központi eleme az elmúlt években a környezettudatosság, amelynek mondanivalójához a mostani Kipling bábjátékkal is hűek maradtunk – tudtuk meg Horváth Krisztinától.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: D.M.
[/caption]

A szakember a Sára Lászlóné Inci néni vezette nyergesújfalui Pinocchió Bábcsoportot még a Jókai Moziban tartott 2013-as kiállításukon hívta meg a Bábodára. A következő évben sajnos a halál kicsavarta Inci néni kezéből a bábot, melyet gyermekei Sára Labor néven emeltek újra a paraván fölé. Előadásukon a gyerekekkel közösen, együtt játszva és beszélgetve hozták létre a Földet és a tengert élőlényeikkel.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: D.M.
[/caption]

- Édesanyánk 40 éve alapította a Pinocchió Bábcsoportot, aki gyerekekkel foglalkozva alkotta meg azokat a mesehősöket, amelyek az előadásokon szerepeltek, és most március 28-ig a Közösségi Ház kiállításán megtekinthetőek. Anyukánknak csodás gyöngysorai voltak, melyet a gyerekeknek mutatva gyakran mondta: minden gyöngy egyformán fontos, mert ha egy is kiesik, megszakad a lánc, odavész az egység. Így volt ez a bábjátékoknál, ahol mindenki érezte: nélkülözhetetlen – mesélte Sára Ildikó, aki elárulta: a most kiállított bábok gyerekek generációinak segítette az emberek előtti megszólalás gátlásának leküzdését.

Bemutatkozott a Kemence Bábcsoport

A napforduló egyebek mellett generációváltást hozott: ennek köszönhetően szombaton a szőnyi Kemence februárban alakult gyerekcsapata mutatkozott be a hazai nagyközönségnek. – A gyerekek szerettek volna macska bőrébe bújni, ezért választottam első előadásnak Szutyejev: A három kiscica rövid meséjének párbeszédes változatát, amelyre nagyon lelkesen készültünk – mondta Lovászné Vass Andrea, akinek kis bábosai ügyesen birkóztak meg az első nyilvános megszólalás és bábmozgatás kihívásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!