Közélet

2017.03.25. 11:39

Kitüntették Haris Gyulánét, a nagyigmándi Vöröskereszt titkárát

A március 15-i ünnepségen vehette át a Nagyigmándért Emlékérem arany fokozatát Piroska néni.

N. T.

Március 15-én, a Vértanúk terén megrendezett ünnepségen, Nagyigmándért Emlékérem arany fokozatával ismerték el Haris Gyuláné harmincéves munkáját, melyet önzetlenül tett a nagyközségért.

Évente háromszor rendeznek a településen véradást, melyet harminc éve Haris Gyuláné szervez. A helyi Vöröskereszt szervezeti titkáraként 1987-től látja el a nagyközségben feladatait, aki 24 évig könyvelőként dolgozott a hivatalban is, majd negyvenéves munkaviszony után ment nyugdíjba.

Haris Gyuláné jelenleg is aktívan végzi önkéntesen vállalt munkáját a településen. Az elmúlt három évtized alatt Nagyigmándon 4450 fő jelent meg és adott vért a véradásokon, emellett 2000-ben a titkár szervezésével, 45 fő utazott fel Budapestre, egy véradásra, hogy a helyiek segítsenek egy nagyigmándi fiatalember gyógyításában. A nagyközség véradóinak, önzetlenségük elismeréseként, több alkalommal véradó ünnepséget szervezett a helyi önkormányzattal közösen, ahol oklevelet és ajándéktárgyat is átadott a megjelent többszörös véradóknak.

Jelentős karitatív munkát is végeztek az évek során

Haris Gyuláné vezetésével, a helyi Vöröskereszt szervezete jelentős karitatív munkát is végzett és jelenleg is végez. A keleti országrészt érintő 2001-es nagy árvíz is tettre késztette a szervezet vezetőjét, amikor a lakossággal közösen tartós élelmiszereket, tisztítószereket, ruhákat gyűjtöttek, melyeket személyesen vitt el a katasztrófa sújtotta övezetbe, Gergelyugornyára.

2010 tavaszán, a hosszan tartó csapadékos időjárás több helyi család otthonában is kárt okozott, akkor a Megyei Vöröskereszt Szervezettel közösen a bajbajutott családokat építőanyaggal és élelmiszerrel segítették. Amikor a helyi szervezet pénzügyi kerete engedte az iskolakezdés kiadásait a rászoruló családoknál, tanszerek vásárlásával enyhítették. Precíz és naprakész nyilvántartására, a vízitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének idején is nagy szükség volt, hiszen ez alapján tudták a díjak fizetése alól mentesíteni a 30-szoros véradókat.

Az elmúlt harminc évben eredményes együttműködést alakított ki a Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Szervezetével is. A kapcsolatnak köszönhetően ruhaneműt és lakberendezési tárgyakat juttatott a rászorulók részére, és a tartósan súlyos beteg lakosok részére kórházi ágyat biztosított.

Nagyigmándért Emlékerem kitüntetésben részesült

Március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából Nagyigmánd önkormányzatának képviselő-testülete „Nagyigmándért Emlékérem” arany fokozatát adományozta a településért tett, önként vállalt és felelősségteljes gondoskodásáért.

– Jelenleg 80–85 lakos áll a rendelkezésemre, azonban mindig igyekszem új embereket bevonni a kezdeményezésbe, hiszen mindenkinek fontos, hogy legyen vér. Sajnos sok baleset történik, így a kórházaknak szüksége van a vérre a műtétekhez. Nyáron az Eurotrade Kft.-vel közösen szervezünk véradást, amikor délelőtt a cég épületében, délután pedig a művelődési házba várjuk majd a véradókat – mesélte terveit Haris Gyuláné, aki a helyi Vöröskereszt szervezeti titkáraként 1987-től látja el feladatait, de 24 évig könyvelőként dolgozott a hivatalban is.

Már többször díjazták tevékenységét

Haris Gyuláné Piroska, kiemelkedően aktív szervező munkája elismeréséül, 2003. november 27-én, Budapesten az Országház Vadásztermében tartott ünnepségen „A Véradó Mozgalomért Ezüst Emlékérem” kitüntetést vehette át, valamint 2012. november 27-én, Tatabányán a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága, a véradásszervezésben végzett kimagasló munkájáért oklevélben és tárgyjutalomban részesítette. A helyi véradó ünnepségeken az önkormányzat vezetői mindig elismeréssel szólnak munkájáról, és minden alkalommal tárgyjutalomban is részesül.

– A helyi Vöröskereszt Szervezet titkárának, Haris Gyulánénak, hálás köszönet és tisztelet jár azért az önként vállalt és felelősségteljes gondoskodásáért, amelyet a rászoruló embertársainkért tett és tesz – hangzott el Szijj Ferencné képviselő méltatásában.

Címkék#Nagyigmánd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!