Közélet

2017.03.23. 11:48

Döntésre várnak az önkormányzatok

Tájékoztató fórumot tartottak a Vidékfejlesztési, valamint a Település- és Területfejlesztési Operatív Program kapcsán Környén.

Zs. K.

A környei művelődési ház adott otthont a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség, a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület és a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett tájékoztató fórumnak, melynek témái a vidékfejlesztést elősegítő pályázatok voltak.

A térség polgármesterei, önkormányzatok képviselői átfogó képet kaphattak a már beadott pályázataik jelenlegi állapotáról, illetve a következő körös pályázatok feltételeiről is tájékozódhattak. Elsőként Beke László, Környe polgármestere, illetve Schunder Tibor, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Stratégiai Főosztályának munkatársai tartottak előadást a Vidékfejlesztési Program aktuális pályázati felhívásairól.

A tájékoztatón egyebek mellett szó volt a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztését, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatását célzó pályázati felhívásokról is. A várható LEADER-pályázatokról a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület képviseletében Mecseki Melinda, a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület képviseletében Priegl
Jánosné, valamint Schamberger Dóra, a Vértes Gerecse Vidékfejlesztési Közösség nevében tájékoztatta a megjelent érdeklődőket.

A pályázatok elbírálására várnak

A Település- és Területfejlesztési Program aktuális pályázati felhívásairól Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a jelenlévőket. Elmondta, hogy a 2014-től 2017-ig tartó pályázati ciklus elején még az előző időszak bennragadt forrásait használták ki, ez kicsit nehezítette az új ciklus beindulását, mivel az aktuális pályázatokat későbbre időzítették.

 A résztvevők arra voltak kíváncsiak, hogy mikorra várható döntés. Popovics György elmondta: mindezek már a Miniszterelnökség jóváhagyására várnak, de arra kérte a polgármestereket, készüljenek elő a projektek megvalósítására, hogy – pozitív elbírálás esetén – a kivitelezési munkálatokat minél hamarabb el tudják kezdeni, a határidők ugyanis nem tolódnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!