Kisvárosi hangulatok élénk színekkel

H. Katona Erzsébet a vizek városának szerelmese. A keskeny utcák, a sejtelmes platánfák árnyékába húzódó házak, a barokk hangulat teljesen elragadta a művészt: szinte minden percet kihasznál, hogy ecsetjével megörökítse a vissza nem térő pillanatokat. Kiállítása most a tatabányai Kölcsey iskolában látható.

– Kisvárosi tájképeket válogatott e kiállítására. Ennyire megragadó témák?
– Mindig nagy hatással voltak rám a szép épületek, a hangulatos utcarészletek, a romantikus zugok, terek: kevés város dicsekedhet ilyen meghitt részekkel, amelyek a festő ecsetjére kívánkoznak. Tata az egyik szerelmem, melyekről mindig csak az elragadtatással tudok beszélni: a másik ilyen kedves városom Szentendre. Kisbéren jártam középiskolába, és bár akkor is nagyon szeretem rajzolni, igazából nem volt lehetőségem arra, hogy fejlesszem a tudásomat, képességeimet. Érettségi után nem kis önbizalommal mégis budapesti iparművészeti főiskolára jelentkeztem: a felvételin láttam először igazi rajztermet, ott tudtam meg, hogyan kell rajzolni szemet, arcot! Az első rostán kiszóródtam, de szerencsém is volt, mert a főiskola indított esti felkészítő tanfolyamot, előfelvételit, ahol a modern technikák mellett megismerkedtünk az új stílusokkal, voltak modellek, eszközök, jó művésztanárok, volt kitől tanulni. A második felvételin aztán felvettek textiltervezői szakra, ahol Szilviczky Margit volt a textiltervező tanárom, Rákosi Zoltán pedig a rajz rejtelmeibe vezetett be. Ekkor tettem meg az első lépéseket.

– Tanítás és alkotómunka?
– A diploma után férjhez mentem. Hanzlik Károly sikeres súlyemelő volt, babát is vártam. Eleinte Tatabányán laktunk, közben egy évet dolgoztam Budapesten egy tervezőintézetben. A főiskolán a textil mellett cipő- és táskatervezést tanultam, ami jó alapokat adott volna ahhoz, hogy a divatszakmában érvényesüljek, de nem vidékről! Közben jött a gyerek, nem tudtam feljárni a fővárosi munkahelyemre, ezért hosszú éveken át rajztanár voltam a Móra iskolában. Közben elvégeztem az egri tanárképző főiskola rajzszakát, ott tanítottam 1985-ig, amikor Tatára kerültünk, és itt is építkeztünk. Itt tanítottam az Eötvös gimnáziumban, majd a szakmunkásképzőben szakrajzot. Változatos munka volt, de az alkotó munka hiányzott az életemből!

– Utazásai egyben ötletek az új témákhoz?
– Igen, és azt hiszem, Tata volt a nagy fordulópont az életemben. A gyönyörű házak, ódon, girbe-gurba utcák, ködös tájak teljesen elbűvöltek: úgy éreztem, ezeket meg kell örökítenem. Mióta nyugdíjas, 75 éves vagyok, gőzerővel dolgozom, festészetben kiválóan tudom hasznosítani a színelméletet, a rajztudásomat. Jártam a Bányász Képzőművész Körbe, Rochlitz György csapatába, tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművész tagozatának, eljutottam a táborokba, felfedeztem magamnak a gyönyörű tájakat, városokat, amerre járok. Oroszlányban, Kisbéren, Tatán, Esztergomban láthatták a képeim:1993 óta vagyok kiállító művész. Eddig 20 egyéni és 58 közös kiállításon vettem részt. Boldog vagyok, hogy festhetek!