Helyi közélet

2017.03.01. 09:00

Szeretetáradat az Oscar után: gyártásvezetőként felelt a Mindenkiért az esztergomi öregdiák

Az Oscar-díjas Mindenki gyártásvezetője, Molnár Dániel, az esztergomi főiskolán diplomázott tíz évvel ezelőtt. A kemma.hu-nak elmondta: a forgatókönyv, a stáb, a szereplők, az alkotók egyaránt nagyszerűek voltak, és azt tudták is, hogy Deák Kristóf rövidfilmje jó, erre az elismerése azonban még ők maguk sem számítottak. Ő maga átaludta a díjátadót, tavalyi „babonája” az idén is bejött.

Szűr Annamária

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Deák Kristóf Oscar-díjas rendező fotója Molnár Dánielről a közös munka kezdete előtt készült, amikor először találkoztak[/caption]

Szinopszis

A klasszikus névjegy helyett Molnár Dániel életének, karrierjének eddigi állomásait ezúttal szinopszisként foglaljuk össze.

A harmincas évei elején járó, tapolcai származású fiatalember Esztergomban, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán diplomázott, kommunikáció-művelődésszervező szakon, utóbbin filmes szakirányon. Néhány évvel később a Színház-és Filmművészeti Egyetemre felvételizett, 2014-ben végzett a gyártásszervező szakon.

Dániel gyártásvezetőként az elmúlt években dolgozott Kárpáti György Mór cannes-i versenyrövidfilmjével, a Provinciával, a Nekem Budapest című szkeccsfilmben, a Kossuth-díjas Jeles Andrással is dolgozott, ahogy a kultikussá vált, Karlovy Varyban debütált Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ban (rendezte: Reisz Gábor), Bogdán Árpád Genezisében,valamint a nemzetközi koprodukcióban elkészülő 1989 – Határon című dokumentumfilmben. Áprilisban kerül a mozikba a Brazilok (rendezte: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba), amelynek felvételvezetője és location managere volt.

Tervei között szerepel saját projektek megvalósítása is, és szeretne minél több magyar filmben közreműködni.

Amikor hétfő reggel ránézett a telefonjára Molnár Dániel, már sejtette, hogy valami történt Los Angelesben. Nevezetesen az, hogy Deák Kristóf rövidfilmje, a Mindenki elnyerte a Filmakadémia díját.

A gyártásvezetőt mindenesetre lehet, hogy meg kellene kérni, hogy a nagyobb díjátadókat aludja át, mert tavaly, amikor Nemes Jeles László mozija, a Saul fia Oscart nyert, szintén úgy döntött, hogy nem izgulja végig az éjszakát (és esetleg csalódik), inkább alszik. Így tett most.

Szavaiból kihallatszik: nem zavarja, hogy itthon „maradt”: ahogy fogalmazott, ha már a jegyek limitáltak voltak a díjátadóra, úgy volt vele, hogy teljesen mindegy, hol alszik.

Rendezőkről, producerekről sokat hallani, gyártásvezetőkről azonban kevésbé, pedig munkájuk legalább annyira fontos egy-egy film elkészültekor. Ők azok, akiknek az a dolguk, hogy az adott keretből a lehető legjobbat tudják kihozni, hogy a rendező a legjobb feltételek között dolgozzon, akik irányítják a stábot, felelnek a forgatásért, a költségekért is.

A szabadúszó gyártásvezető szerint munkája bizalmi állás, de nem a filmjei, azok sikerei, hanem az alapján ítélik meg, ahogy dolgozik. A pályán fiatalnak számít, a pozíció, amit betölt, nem jellemző kortársai között.

Az Oscarra nem lehet számítani

Most persze minden a Mindenkiről szól (amit március 5-ig ide kattintva még megnézhetnek), így mi sem hagyhatjuk ki: számítottak-e ekkora sikerre. A rövid válasz: nem. A hosszabb: azt már a forgatókönyv írásakor lehet érezni, ha egy film, ha jól készítik el, jól is sikerülhet, de ez nem garancia semmire.

A Mindenkit nem lehetett akármelyik fesztiválra nevezni, mert több helyen 15 perces terjedelmi korlát van, a magyar film pedig 25 perces, de ez sem szegte kedvüket: a fogadtatás, majd a két Oscar-jelölésre való „alkalmasságot” is jelentő nemzetközi díj és a tízes listán való megjelenés alapján reménykedni lehetett, de bízni, előre elhinni a későbbi sikert nem. Az utolsó pillanatban is csak úgy voltak vele, hogy 20 százalék esélyük van.

Közösségi élmény volt a forgatás

- Jó volt a könyv és fantasztikusak voltak a gyerekszínészek is. A két főszereplő profi, nagyon sokat dolgoznak, és a többi gyerekkel is nagyon jó volt együtt dolgozni. Ahogy az egész stábbal. A magyar filmek, különösen a rövidfilmek elkészítése igazi közösségi élményt is jelent a benne dolgozóknak. A Bakáts téri iskola igazgatója, a kórusvezető, a pedagógusok is mind remekül álltak a filmhez – részletezte Dániel, akitől azt is megtudtuk, hogy a díjátadót követően kellemes szeretetáradatban telt a hétfője, bár az is biztos, hogy egy közös koccintás és az Oscar-díj kézbe vétele még vár rá az alkotókkal.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Szamosi Zsófia a karvezető szerepében[/caption]

Fesztiválfődíjak, elismerések kövezték ki az utat világszerte az Oscar-díjig: a szereplőknek is jutott az elismerésből

Udvardy Anna, a Mindenki producere ajánlotta az akkor végzős Dánielt Deák Kristóf figyelmébe, amikor a rendező hazatért és támogatást nyert a médiatanács Huszárik Zoltán pályázatán a rövidfilmjére. A nyár folyamán együtt átnézték a forgatókönyvet a rendezővel. A forgatás két éve, októberben hat napig tartott, majd tavaly tavasszal még egy pótforgatás volt. A filmet 2016-ban mutatták be. Azóta közönségdíjas lett a 32. Lille Európai Filmek Fesztiválján, a Lanzarote-on, a torontói TIFF Kids filmfesztiválon, a Sapporo Shortfesten (ahol a legjobb gyermekszínész díját is kiérdemelte Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya). Különdíjat kapott a Budapest Friss Hús Fesztiválon, a legjobb kisfilmnek választották a Chicagóban, Görögországban, a második legjobbnak az Interfilm KUKI + TeenScreen Berlinen. A tokiói Short Shorts Ázsiai Rövidfilm Fesztiválon saját kategóriája mellett a nagydíjat is elhozta Deák Kristóf, aki magyar idő szerint hétfő hajnalban a legjobb élőszereplős kisfilmnek járó Oscar-díjat is átvehette Los Angelesben a Mindenkiért.

A Magyar Filmkritikusok Díjátadóján Szamosi Zsófia (a karvezető Erika néni szerepében), a legjobb női epizódalakításért járó elismerést vehette át a rövidfilmben, valamint A martfűi rémben nyújtott alakításáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában