Kultúra

2017.02.25. 19:33

Jászai Mari-díjasokkal emlékeztek Jászai Marira

Pénteken volt a legendás színésznő, Jászai Mari 167. születésnapja, melyre nem csak szülőfalujának mai lakói emlékeztek, de három színház három Jászai Mari-díjas színésze is. Söptei Andrea, Gáspár Sándor és Maszlay István, akiket elkísért a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, A. Szabó Magda.

Palásti Péter

A több mint száz ünneplőt Zséfár Csilla, a művelődési ház igazgatója köszöntötte a felejthetetlen emlékű színművész szülőházának udvarán, majd Pekár Zsolt polgármester mondott beszédet. Az elsőszámú választott vezető egyebek mellett utalt arra, hogy Jászai Mari 1850 február 24-én született a községben, a Fellner Jakab által tervezett sörház szomszédságában, melynek felépítésében édesapja is részt vett ácsmesterként. Ebből a kicsi, „típusterves” paraszti házból indult a világot jelentő deszkák meghódítására, ami olyannyira jól sikerült neki, hogy idővel

<hirdetesy

– Jókai Mór feleségét váltva – ő lett a Nemzeti Színház évtizedeken át bálványozott nagyasszonya.

Szólt arról is, hogy ma már csak négy olyan ember lakik a faluban, akik – ha csak rövid ideig is – de együtt élhettek Jászai Marival. Ők valamennyien 1926 október 5-e előtt látták meg a napvilágot. A legendás színésznő egyetlen filmszerepét viszont jóval többen nézhették meg, mert a „Tolonc” című némafilmet néhány éve Ászáron is levetítették. Pekár Zsolt elmondta még, hogy az itt élők máig büszkék a település legismertebb szülöttére, aki otthagyta kézjegyét a magyar színjátszásban, s nem véletlen, hogy róla nevezték el az egyik legrangosabb művészi díjat.

Ha nem így lett volna, akkor is jól ismernénk, mert nem csak korszakának ünnepelt sztárja volt, de írt is. Emlékiratai a mai napig élvezetes olvasmányok, mint ahogy színháztörténeti jelentőségű feljegyzései szintén. Ám ezeknél is fontosabb, hogy sokszor jótékonykodott, jelentős mértékben járult hozzá például az ászári iskola felépítéséhez is.

A polgármesteri gondolatok folytatásaként Gáspár Sándor színművész egy részletet olvasott fel Jászai Mari naplójából, mely arról szólt, hogy címeres okmányt kapott tíz holdnyi földbirtok adományozásáról valószínűleg azért, mert csaknem nyolcszázszor szavalt beteg katonáknak az I. világháború alatt. A földet ugyan sosem kapta meg, de ez nem is érdekelte, mert sokkal többre tartotta azt az ötvenöt éven át tartó dicsőítést és megbecsülést, illetve „irigylést”, amennyiből – ő írta így – „egy féltucat hadvezér és politikus is megélt volna.”

Miután Söptei Andrea és Maszlay István is elmondott egy prózai illetve verses emlékezést, Seres Károlyné ajánlotta a jelenlévők figyelmébe az ünnepeltről elnevezett nyugdíjasklub műsorát. Ezt követően először az önkormányzat, aztán a színészek, végül az ászári civil szervezetek vezetői helyezték el az emlékezés koszorúit Jászai Mari szülőházának a falán.

 

Címkék#Ászár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!